Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Kormány az 1312/2016 (VI.13.) Korm. határozatával döntött arról, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) jogutódlással 2016. december 31 - ével megszűnt. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy jelen weblap archív honlapként működik, tartalma nem frissül. Kérjük, hogy az aktuális információért keresse fel az illetékes jogutódok által működtetett honlapokat (nyilvantarto.hu, web-lak.hu, kormanyhivatal.hu). Okmányügyeiket változatlanul, személyesen a kormányablakokban (Részletes információ: https://kormanyablak.hu/hu) és az okmányirodákban, interneten a „Webes Ügysegéd” segítségével intézhetik, valamint ügyintézéssel kapcsolatos általános tájékoztatással 0-24 órában a 1818-as telefonszámon elérhető Kormányzati Ügyfélvonal áll a rendelkezésükre.
Az egyéni vállalkozás megkezdése
Jogosultak köre

Egyéni vállalkozó lehet:

  • a magyar állampolgár,
  • az Európai Unió tagállamának vagy az Európai Gazdasági Térségről (EGT)* szóló megállapodásban részes más államnak az állampolgára, továbbá az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes más állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a letelepedés tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgáraival azonos jogállást élvező személy,
  • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó, az előző pontban nem említett olyan személy, aki a szabad mozgás és tartózkodás jogát a Magyarország területén gyakorolja,
  • a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó bevándorolt vagy letelepedett jogállású személy, a keresőtevékenység folytatása céljából, családegyesítés céljából vagy tanulmányi célból kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező személy, valamint a humanitárius célból kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező befogadott és hontalan.

*Az EGT államok körébe tartozik az Európai Unió valamennyi tagállama, továbbá az Izland, Lichtenstein, Norvégia, Svájc.

Nem lehet egyéni vállalkozó:

  • kiskorú személy, valamint aki cselekvőképességet érintő gondnokság alatt áll,
  • akit a 2013. június 30-ig hatályban volt közélet tisztasága elleni [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) XV. Fejezet VII. cím], nemzetközi közélet tisztasága elleni (1978. évi IV. törvény XV. Fejezet VIII. cím), gazdasági (1978. évi IV. törvény XVII. Fejezet) vagy vagyon elleni (1978. évi IV. törvény XVIII. Fejezet) bűncselekmény,
  • akit korrupciós [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) XXVII. Fejezet], vagyon elleni erőszakos (Btk. XXXV. Fejezet), vagyon elleni (Btk. XXXVI. Fejezet), szellemi tulajdonjog elleni (Btk. XXXVII. Fejezet), pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni (Btk. XXXVIII. Fejezet), költségvetést károsító (Btk. XXXIX. Fejezet), pénzmosás (Btk. XL. Fejezet), a gazdálkodás rendjét sértő (Btk. XLI. Fejezet), a fogyasztók érdekeit és a gazdasági verseny tisztaságát sértő (Btk. XLII. Fejezet) vagy a tiltott adatszerzés és az információs rendszer elleni (Btk. XLIII. Fejezet) bűncselekmény
  • miatt jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, amíg az elítéléséhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül,
  • akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen egy évet meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztére ítéltek, amíg az elítéléséhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül,
  • aki egyéni cég tagja vagy gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja. 
Hol intézhető

Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdését be lehet jelenteni:

  • ügyfélkapun keresztül az erre a célra rendszeresített űrlapon (a továbbiakban: elektronikus bejelentés)
  • az ország bármely járási (fővárosi kerületi) hivatalánál (okmányiroda/kormányablak)

Elektronikus úton az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentését az ügyfélkapun történő belépést követően a Webes ügysegéden keresztül kell megtenni.

Az ország bármely járási (fővárosi kerületi) hivatalánál (okmányiroda/kormányablak - személyesen vagy meghatalmazott útján is - kezdeményezhető a bejelentés. A postai úton történő, papír alapú ügyintézés

Szükséges iratok

Az okmányirodában történő személyes ügyintézéskor személyazonosításra alkalmas érvényes okmányt (állandó személyazonosító igazolvány, útlevél, kártya formátumú vezetői engedély), illetve a meghatalmazotti eljárás esetében magát a meghatalmazást is eredetben be kell mutatni.

Költségek

A tevékenység megkezdésének bejelentése díj- és illetékmentes.

További információ
1818
Ügyintézési idő

Sürgősségi eljárásra nincs mód. Ha a bejelentő a Webes ügysegéden található vagy az ország bármely járási (fővárosi kerületi) hivatala (okmányiroda/kormányablak) által rendelkezésére bocsájtott bejelentési űrlapot megfelelően töltötte ki, a nyilvántartást vezető szerv haladéktalanul, automatikusan, az e célra rendszeresített elektronikus rendszeren keresztül beszerzi az egyéni vállalkozó adószámát és az egyéni vállalkozó statisztikai számjelét, majd az egyéni vállalkozót – azonosításra alkalmas nyilvántartási szám megállapításával egyidejűleg– nyilvántartásba veszi, és a Webes Ügysegéden keresztül megküldi, vagy a Hatóság közreműködésével átadja a nyilvántartásba bejegyzett adatokat tartalmazó értesítést a bejelentő részére.

Érdemes tudni

Érdemes tudni, hogy az egyéni vállalkozói igazolvány a vállalkozói tevékenység megkezdésének és folytatásának nem feltétele, kiváltása nem kötelező.

Egyéni vállalkozás alapítása előtt ellenőrizze az " Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzékében " (ÖVTJ kódok), hogy a folytatni kívánt tevékenység engedély, illetve bejelentés köteles-e, és tájékozódjon a tevékenységi körök képesítési követelményeiről a hatályos jogszabályokban, a kormányablakokban vagy az okmányirodákban.  Az egyéni vállalkozó a nyilvántartásba olyan tevékenységet jelenthet be, melynek gyakorlására vonatkozó jogszabályi előírásokat teljesítette. Amennyiben nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, köteles azt bejelenteni, mely alapján hivatalunk törli a tevékenységét.

Az egyéni vállalkozói tevékenység a nyilvántartásba vétel napján kezdhető meg.

Ha a bejelentő a bejelentési űrlapot nem megfelelően töltötte ki, erről a tényről – a bejelentés hiányainak, illetve hibáinak megjelölését és az egyéni vállalkozói tevékenység bejelentés nélküli megkezdésének, valamint folytatásának jogkövetkezményeire való figyelmeztetést tartalmazó – a Webes ügysegéd felületén azonnal automatikus visszajelzést kap.

A bejelentett adatok ellenőrizhetőek az Egyéni Vállalkozók Nyilvántartásában.

Elektronikus ügyintézés

Az egyéni vállalkozással kapcsolatos ügyek elektronikus úton, az ügyfélkapun történő belépést követően az erre szolgáló Webes ügysegéden keresztül intézhetők:

  • a tevékenység megkezdésének bejelentése
  • az adatváltozás bejelentése
  • a tevékenység szüneteltetésének bejelentése
  • a tevékenység szünetelés utáni folytatásának bejelentése
  • a tevékenység megszüntetésének bejelentése
  • egyéni vállalkozói igazolvány igénylése
  • hatósági bizonyítvány iránti kérelem benyújtása

Személyesen is kezdeményezhető az ország bármely járási (fővárosi kerületi) hivatalánál (okmányiroda/kormányablak):

  • a tevékenység megkezdésének bejelentése
  • a tevékenység megszüntetésének bejelentése
  • egyéni vállalkozói igazolvány igénylése
  • hatósági bizonyítvány iránti kérelem benyújtása

A WEBES ÜGYSEGÉD HASZNÁLATÁNAK ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI

Ügyfélkapus bejelentkezés

A Webes ügysegéd legtöbb szolgáltatását ügyfélkapuval rendelkező természetes személy veheti igénybe. Ügyfélkapu létesítéséhez regisztráció szükséges, amelyet a regisztrációs szerveknél személyesen, vagy a regisztrációs adatbázis adatkezelőjénél elektronikus űrlapon lehet kezdeményezni. A regisztráció illeték- és díjmentes. Az ügyfélkapuval kapcsolatban részletes tájékoztató a https://ugyfelkapu.magyarorszag.hu/ oldalon található.

Az ideiglenes regisztrációval rendelkezők csak az általános tájékoztatót, továbbá a hatósági erkölcsi bizonyítvány érvényességének ellenőrzését végezhetik el, melynek használatához nem szükséges a Webes ügysegédbe való bejelentkezés. Az ideiglenes ügyfélkapu regisztráció 30 napig érvényes. Amennyiben a www.magyarorszag.hu weboldalon lévő Ügyfélkapu regisztrációs űrlap elküldésétől számított 30 napon belül nem hitelesíti regisztrációját (azonosítás bármelyik okmányirodában lehetséges), regisztrációját és adatait törlik. Elektronikus aláíráshoz minősített tanúsítvánnyal rendelkezőknek nem kell személyesen megjelenni az okmányirodában.

Elektronikus fizetés

Amennyiben az adott eljárás illeték- vagy díjköteles, rendelkeznie kell pénzintézeti folyószámlával, amelyről az eljárás díja vagy illetéke kiegyenlíthető.

AZ ÜGYINTÉZÉS MENETE

Új bejelentés, illetve kérelem indítása és bejelentkezés

Új bejelentés, illetve kérelem indításához a legtöbb szolgáltatás esetében szükség van az Ügyfélkapuba történő bejelentkezésre. Ennek során átirányítás történik az Ügyfélkapu oldalára, ahol meg kell adni az ügyfélkapus felhasználói nevét és a jelszavát.

Személyes adatok megadása az első belépéskor

Sikeres azonosítást követően a Webes ügysegéd első használatakor meg kell adnia a természetes személyazonosító adatait is, amely az ügyfélkapu háttérben zajló azonosítási szolgáltatásának igénybevételéhez, illetve a kiválasztott ügy intézéséhez kerül felhasználásra. Ezen adatokat a Webes ügysegéd eltárolja, így a későbbi bejelentkezések során ezeket az adatokat ismételten nem kell megadni.

Amennyiben a megadott adatokban változás történt, akkor a Webes ügysegéd felületén korábban megadott adatokat is módosítani szükséges.

Bejelentés/Kérelem összeállítása

A sikeres azonosítást követően a kiválasztott ügytípushoz tartozó űrlap jelenik meg, amelynek mezőit értelemszerűen kell kitölteni.

A Webes ügysegéd a kitöltés során ellenőrzéseket végez, amelynek eredményeként megjeleníti az esetleges hibákat.

Elektronikus fizetés (pl. hatósági bizonyítvány, vállalkozói igazolvány igénylése esetén)

Az űrlap helyes kitöltését követően – amennyiben az eljárás illeték- vagy díjköteles – a Webes ügysegéd megjeleníti az elektronikus fizetési felületet. A rendszer kétféle fizetési módot támogat:

  • Banki átutalás
  • Online bankkártyás fizetés

Banki átutalás

A banki átutalás kiválasztásakor a Webes ügysegéd megjeleníti a banki átutalás elvégzéséhez szükséges információkat:

  • fizetendő díj, illeték összege,
  • kedvezményezett neve, számlaszáma, amelyre az összeget utalni kell, valamint
  • az azonosító kód, amelyet az átutalási megbízás közlemény rovatában kell feltüntetni.

A közölt adatokkal átutalási megbízást kell adni, erre a célra javasolt a pénzintézetek on-line ügyintézési felületének használata.

Az átutalási megbízás pénzintézet általi befogadásának tényét a Webes ügysegéd erre a célra szolgáló felületén jelezni kell, a kérelem ezt követően válik benyújthatóvá.

Online bankkártyás fizetés

A bankkártyás fizetés kiválasztásakor a Webes ügysegéd felületén kezdeményezhető a befizetés:

  • A fizetés indítása után a rendszer átirányít az OTP által biztosított fizetési oldalra, ahol a bank megjeleníti a befizetendő összeget.
  • A bank biztonságos felületén meg kell adni a bankkártya adatokat, ezáltal a bank számára minden információ rendelkezésre áll a tranzakció végrehajtásához.
  • Miután jóváhagyja a tranzakciót, a bank végrehajtja a befizetést, egyszersmind automatikusan visszaigazolja a befizetés tényét a Webes ügysegéd számára.
  • A befizetést követően a bank visszairányít a Webes ügysegéd oldalára.
  • A kérelem azt követően válik benyújthatóvá, miután a bank igazolása a befizetésről megérkezett a Webes ügysegédbe.

Bejelentés/Kérelem benyújtása

A bejelentés, illetve a kérelem benyújtásával az ügy intézése megkezdődik, amelyet a Webes ügysegéd visszaigazol.

Bejelentés/Kérelem státusza

Ismételt bejelentkezéssel akár utólag is megtekinthetők a Webes ügysegédről indított ügyek és azok ügyintézésének állása.

A bejelentett adatok ellenőrizhetőek az Egyéni Vállalkozók Nyilvántartásában.

Letölthető anyagok

"Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke " (ÖVTJ kódok)

Segédlet az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentéséhez.

Fogalmak
Egyéni vállalkozói tevékenység
ÖVTJ kód
Székhely
Telephely
Fióktelep
Közreműködő
Ügyfélkapu
Gyakran ismételt kérdések
Ki jogosult egyéni vállalkozás alapítására?
Mely tevékenységek nem tartoznak az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény hatálya alá?
Hogyan lehet egyéni vállalkozást alapítani?
Nyilvántartásba vételre kerülnek-e az egyéni vállalkozók?
Hol lehet hozzáférni az egyéni vállalkozók adataihoz?
Ki jogosult adatokat kérni az egyéni vállalkozókról?
Az egyéni vállalkozó jogosult-e tájékoztatást kérni saját adatairól? (Hatósági bizonyítvány)
Mit kell tudni az egyéni vállalkozói igazolványról?
Mit kell tudni az egyéni vállalkozói tevékenység gyakorlásáról?
Mi a teendő, ha a vállalkozó adatai megváltoznak?
Lehet-e szüneteltetni az egyéni vállalkozói tevékenységet?
Hogyan lehet a tevékenységet folytatni a szünetelést követően?
Hogyan szűnik meg az egyéni vállalkozói tevékenység?
Mennyi illetéket kell fizetni az eljárás során?
Jogszabályok
  • Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2006. december 12-i 2006/123/EK IRÁNYELVE a belső piaci szolgáltatásokról
  • 2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól
  • 2009. évi CXV. törvény az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről
  • 65/2009. (XII.17.) IRM rendelet az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó bejelentésekhez rendszeresített űrlapokról
  • 66/2009. (XII.17.) IRM rendelet az egyéni vállalkozói igazolványról
  • 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályiról
  • 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről
  • 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről
  • 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről

A jogszabályok megtalálhatók a www.magyarorszag.hu honlapon a jogszabálykeresőben.