Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Kormány az 1312/2016 (VI.13.) Korm. határozatával döntött arról, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) jogutódlással 2016. december 31 - ével megszűnt. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy jelen weblap archív honlapként működik, tartalma nem frissül. Kérjük, hogy az aktuális információért keresse fel az illetékes jogutódok által működtetett honlapokat (nyilvantarto.hu, web-lak.hu, kormanyhivatal.hu). Okmányügyeiket változatlanul, személyesen a kormányablakokban (Részletes információ: https://kormanyablak.hu/hu) és az okmányirodákban, interneten a „Webes Ügysegéd” segítségével intézhetik, valamint ügyintézéssel kapcsolatos általános tájékoztatással 0-24 órában a 1818-as telefonszámon elérhető Kormányzati Ügyfélvonal áll a rendelkezésükre.
A második generációs Schengeni Információs Rendszer: a SIS II

A Schengeni Térséget a Schengeni Megállapodás és a Schengeni Végrehajtási Egyezmény hozta létre kezdetben 5 állam közötti kormányközi megállapodással. Az ún. "schengeni joganyag" lényegében lebontotta a térség belső határait, és megerősítette a külső határok védelmét és ellenőrzését. A schengeni információs rendszer (a továbbiakban: SIS) rendszer első verzióját, a SIS 1+ rendszert 1995-ös létrehozása óta folyamatosan fejlesztették és bővítették annak érdekében, hogy meg tudjon felelni az újabb országok belépése által támasztott igényeknek és újabb funkciókkal rendelkezzen. A fejlesztések eredményeként 2013. április 9-én a schengeni térség tagállamai átálltak a második generációs Schengeni Információs Rendszerre, a SIS II-re amely a SIS 1+ rendszerhez képest új jogszabályi környezetet, kibővült funkcionalitást és új technikai platformot is jelent.

A SIS II rendszer a belső határok nélküli európai térség egyik legfontosabb biztonsági garanciális eszköze. A SIS II bevezetésével az EU olyan jelentős vívmányainak hatékony érvényesülését  segítjük elő, mint a szabad mozgás és biztonságos élet megteremtése, a külső határok és a schengeni térség hatékonyabb védelme által. A rendszer nagy segítséget jelent a nemzeti bűnüldöző és közigazgatási hatóságok számára a körözött vagy eltűnt személyek ás tárgyak felkutatásában. A rendszerhez az Európai Unió tagállamai – Ciprus, az Egyesült Királyság és Írország kivételével –, továbbá Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc rendelkeznek hozzáféréssel. A külső határok megerősítésében, valamint a schengeni térségen belüli szabad mozgás és a biztonság garantálásában további előrelépést fog jelenteni az európai határőrizeti rendszer, a regisztrált utas program és az európai határregisztrációs rendszer tervezett bevezetése.

A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség nagyméretű IT-rendszereinek, köztük a SIS II üzemeltetési igazgatását a 2012. december 1-től működő, tallini székhelyű eu-LISA ügynökség látja el. (http://ec.europa.eu/dgs/home-affairs/what-we-do/policies/borders-and-visas/agency/)

Második generációs Schengeni Információs Rendszer működése.

A SIS II tagállamonként egy-egy nemzeti rendszerből (N.SIS), valamint egy központi rendszerből (C.SIS) áll. A tagállamok adatokat, úgynevezett figyelmeztető jelzéseket visznek be a SIS-be:

  • keresett és eltűnt személyekről;
  • elveszett vagy ellopott tárgyakról;
  • beutazási tilalmakról.

Mindegyik nemzeti rendszer on-line kapcsolatban van a központi rendszerrel egy biztonságos kommunikációs hálózaton keresztül.  Magyarország az üzemeltetés biztonságának növelése és a hazai, hozzáférésre jogosult szervezetek folyamatos kiszolgálása érdekében a SIS II adatbázis teljes állományát tartalmazó ún. nemzeti másolatot (N.COPY) is működtet. A SIS II jelenleg a 28 résztvevő állam (26 teljes jogú schengeni tagállam, valamint Románia és Bulgária) által bevitt, több mint 50 millió figyelmeztető jelzést (körözést) tartalmaz, amely jelzésszám havonta körülbelül 0,65%-kal nő.

A SIS II az alábbi kategóriákba tartozó személyek és tárgyak adatait kezeli:

  • európai vagy nemzetközi elfogatóparancs alapján átadás vagy kiadatás miatt körözött személyek
  • a schengeni államokba történő beutazási és tartózkodási tilalom alatt állók
  • eltűnt személyek
  • bírósági eljárásban való részvételük érdekében keresett személyek
  • célzott vagy rejtett ellenőrzés alá vont személyek és tárgyak
  • lefoglalás vagy bizonyítékként történő felhasználás végett körözött okmányok, gépjárművek és jogszabályban meghatározott egyéb tárgyak adatai

A SIS II rendszer már lehetővé teszi a biometrikus adatok (ujjlenyomat, fénykép) tárolását, az új adatkategóriákkal kapcsolatos (lopott légi járművek, hajók, konténerek, értékpapírok) információk megosztását, egyes jelzések összekapcsolását (például személyek és járművek) és az európai elfogató parancs egy példányának tárolását és megosztását.
 A SIS II hazai jogi hátterét a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXI. törvény és a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcsere részletes szabályairól, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 15/2013. (I. 28.) Korm. rendelet adják.

Magyarországon a SIRENE Iroda, a Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a magyar külképviseletek, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (a továbbiakban: KEKKH), a megyei kormányhivatalok járási (fővárosi kerületi) hivatalai, valamint a büntetőügyekben eljáró bíróságok és az ügyészségek rendelkeznek hozzáféréssel a SIS II-höz. 

A SIS II központi rendszere Strasbourgban üzemel, míg a SIS II nemzeti részének központi üzemeltetési feladatait Magyarországon kormányrendeletben kijelölt szervként a KEKKH mint N.SIS (II) Hivatal látja el.
Az N.SIS (II) Hivatal a KEK KH szervezeti egységeként, az általános elnökhelyettes irányítása alatt látja el feladatait. A szakmai irányítást kormányzati szinten a Belügyminiszter látja el.

A KEKKH felelős többek között:

  • az N.SIS folyamatos működéséért és biztonságáért;
  • az arra feljogosított hatóságok schengeni adatbázishoz való hozzáférésének biztosításáért;
  • a napló és a jogosultság-nyilvántartás vezetésért.

SIRENE Iroda

Az egyes tagállamokban ún. SIRENE irodák felelősek a figyelmeztető jelzésekkel kapcsolatos kiegészítő információk schengeni tagországok közötti cseréjéért, továbbá a SIS II-be bevitt információk minőségének biztosításáért. A SIRENE irodák elsődlegesen a bűnügyi és rendészeti együttműködés szempontjából fontos adatok cseréjét bonyolítják, koordinálják a határokon átnyúló műveleteket. Ezen tevékenységük közben kiegészítő információkkal szolgálnak a figyelmeztető jelzésekhez kapcsolódóan, valamint összehangolják a találat esetén foganatosítandó szükséges intézkedéseket (pl.: amikor letartóztatnak egy keresett személyt, vagy olyan személy kísérli meg a beutazást, akitől előzőleg megtagadták a schengeni térségbe történő beutazást, illetőleg megtalálnak egy eltűnt személyt, vagy lefoglalnak egy ellopott gépkocsit vagy személyazonosító okmányt).

Magyarországon a SIRENE Iroda feladatait az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ látja el (http://www.police.hu).

A SIS II ellenőrzése, Adatvédelem

A SIS II rendszer szigorú adatvédelmi szabályok alapján működik, amelyek betartását az Európai Adatvédelmi Biztos és a tagállami adatvédelmi hatóságok – Magyarországon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság –  rendszeresen ellenőriznek.

Tájékoztatás kérése a SIS II rendszerből

Az uniós és magyar adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően az egyes személyeknek joga van ahhoz, hogy

  • kérelem benyújtása esetén információt kapjanak arról, hogy a SIS-ben milyen rájuk vonatkozó adatokat tárolnak, azt kinek és milyen célból továbbították
  • a hibás adat kijavítását vagy törlését kérje
  • a jogellenesen kezelt adat törlését kérje
  • bírósághoz vagy az illetékes hatósághoz forduljon személyes adataihoz fűződő jogainak védelme érdekében

Ha bárki tájékoztatást kíván kapni arról, hogy adatai szerepelnek-e a SIS-ben, vagy a SIS-ben található adatok helyesbítését, törlését kéri, kérelmét benyújthatja, a meghatározott formanyomtatvány kitöltésével, bármely kormányhivatalban, rendőrkapitányságon, illetve magyar külképviseleten. Ezt továbbítják az ORFK NEBEK SIRENE Irodához. Az Iroda a kért tájékoztatás nyújtását indokolt esetben megtagadhatja, de tájékoztatni köteles a kérelmezőt ennek tényéről és jogalapjáról.
Ha úgy ítéli meg, hogy SIRENE Irodától kapott válasz nem megfelelő, ebben az esetben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tud segítséget nyújtani.
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c
Tel: +36 (1) 391-1400
Fax: +36 (1) 391-1410
email: ugyfelszolgalat@naih.hu  
web: http://www.naih.hu  

Jogszabályok

  • Schengeni Megállapodás
  • Schengeni Végrehajtási Egyezmény
  • A Tanács 1987/2006/EK rendelete (2006. december 20.) a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) létrehozásáról, működtetéséről és használatáról
  • A Tanács 2007/533/IB határozata (2007. június 12.) a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) létrehozásáról, működtetéséről és használatáról
  • 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről
  • 2012. évi CLXXXI. törvény a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról
  • 2010. évi CXXII. törvény a Nemzeti Adó-és Vámhivatalról
  • 1995. évi CXXV. törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokról
  • 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
  • 15/2013. (I. 28.) Korm. rendelet a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcsere részletes szabályairól, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról