Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Kormány az 1312/2016 (VI.13.) Korm. határozatával döntött arról, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) jogutódlással 2016. december 31 - ével megszűnt. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy jelen weblap archív honlapként működik, tartalma nem frissül. Kérjük, hogy az aktuális információért keresse fel az illetékes jogutódok által működtetett honlapokat (nyilvantarto.hu, web-lak.hu, kormanyhivatal.hu). Okmányügyeiket változatlanul, személyesen a kormányablakokban (Részletes információ: https://kormanyablak.hu/hu) és az okmányirodákban, interneten a „Webes Ügysegéd” segítségével intézhetik, valamint ügyintézéssel kapcsolatos általános tájékoztatással 0-24 órában a 1818-as telefonszámon elérhető Kormányzati Ügyfélvonal áll a rendelkezésükre.
Gépjármű átírás
Mikor kell

Gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást a jármű korábbi tulajdonosának (eladó) és az új tulajdonosnak (vevő) is be kell jelentenie az okmányirodában.

  • A korábbi tulajdonos a bejelentést megteheti a teljes bizonyító erejű magánokirat eredeti vagy másolati példányának benyújtásával vagy postai, elektronikus megküldésével a változástól számított
    8 napon belül.
  • Az új tulajdonos a bejelentést személyesen vagy meghatalmazott útján teheti meg a teljes bizonyító erejű magánokirat (vagy közokirat) eredeti példányának benyújtásával és a jogszabályban meghatározott egyéb feltételek teljesítésének igazolásával a változástól számított 15 napon belül.

Az okmányiroda a teljes bizonyító erejű magánokirat alapján az eladás bejelentésének tényét és időpontját a nyilvántartásban rögzíti. Ha a jármű új tulajdonosa bejelentési kötelezettségét nem teljesíti, a járművet a hatóság kivonja a forgalomból.

Hol intézhető

A gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást bármelyik közlekedési igazgatási hatóságnál (a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala, kormányablak) okmányirodában, kormányablakban kezdeményezhető.

Kiskorú járműtulajdonos esetén a törvényes képviselő vagy a törvényes képviselő által meghatalmazott személy járhat el.

Külföldről nem kezdeményezhető a jármű átírása.

Szükséges iratok

A tulajdonjog változás nyilvántartásba vételéhez csatolni kell:

  • a tulajdonjog megszerzését igazoló okiratot
    • A hatályos jogszabályoknak megfelelő mintaokirat letölthető itt.
    • Felhívjuk a figyelmet, hogy a letölthető okirat nem formanyomtatvány, annak alkalmazása nem kötelező, a jogszabályi előírásoknak megfelelő bármely okirat alkalmas a jármű tulajdonjogában bekövetkező változás nyilvántartásba vételéhez.
    • A vonatkozó jogszabály a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának, illetve üzembentartó személyének változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokiratnak a közlekedési igazgatási eljárásban történő felhasználhatóságához szükséges kötelező tartalmi elemekről 304/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet, amely letölthető itt.
    • a járműhöz korábban kiadott forgalmi engedélyt
    • a jármű korábban kiadott törzskönyvét (amennyiben kiadásra került)
    • ha új rendszámtábla kiadására is sor kerül, a rendszámtábla, igazgatási szolgáltatási díjának befizetéséről szóló igazolást és a régi rendszámtáblákat

    A tulajdonjog változás nyilvántartásba vételéhez be kell mutatni:

    • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetének meglétéről vagy a mentességről szóló igazolást
    • a 60 napnál nem régebben elvégzett előzetes eredetiségvizsgálat megtörténtét igazoló hatósági bizonyítvány
    • a személyazonosságot igazoló érvényes okmányt (személyazonosító igazolvány, útlevél, kártyaformátumú vezetői engedély) és a lakcímkártyát (ha van)
    • vagyonszerzési illeték megfizetését tanúsító igazolást
    • a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsi, vontató, pótkocsi és autóbusz esetén - a külön jogszabályban meghatározottak szerint - a jármű tényleges tárolási helyéül szolgáló székhely/telephely szerinti települési önkormányzat jegyzőjének igazolását,
    • bizalmi vagyonkezelés esetén, a bizalmi vagyonkezelői minőséget igazoló okiratot
    • személyes megjelenés esetén az ügyfél, képviseleti eljárás esetén a meghatalmazott személyazonosságot igazoló érvényes okmányt (személyazonosító igazolvány, útlevél, kártyaformátumú vezetői engedély)
    • jogi személy esetén, ha a közlekedési igazgatási hatóság a kérelemről azonnal dönt a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányt, avagy ennek közjegyző által hitelesített másolatát vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintát,
      • A közlekedési igazgatási hatóság elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel szerzi meg a cégnyilvántartásból a gazdasági társaság képviselőjének közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányát vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját, valamint a gazdasági társaság cégkivonatát, ha az a kérelem elbírálásához szükséges, és az érintett gazdasági társaság az iratot a cégbírósághoz benyújtotta és ezt a tényt a cégjegyzék tartalmazza.
    • a cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló okiratot (pl. teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazás)

    Képviseleti eljárás esetén mellékelni kell:

    • teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazást
    Költségek
    Forgalmi engedély illetéke:  6 000 forint
    Törzskönyv illetéke: 6 000 forint
    Az igazolólap díja lassú jármű és a pótkocsi, valamint négykerekű segédmotoros kerékpár esetében: 4 800 forint.

    Új rendszámtábla kiadásának díja:
    1 pár általános rendszámtábla
    1 db általános rendszámtábla

    8 500 forint

    5 500 forint

    Világoszöld alapszínű különleges rendszámtábla kiadásának díja:
    1 pár

    1 db

    8 500 forint

    8 500 forint

    Az előzetes eredetiségvizsgálat díjairól az Eredetiségvizsgálat ról szóló információknál tájékozódhat.

    Gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének mértéke

    Gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét a jármű hajtómotorjának hatósági nyilvántartásban feltüntetett – kilowattban kifejezett – teljesítménye, és a jármű gyártástól számított kora alapján kell meghatározni az alábbiak szerint:

    Jármű hajtómotorjának teljesítménye (kW) Jármű gyártástól számított kora
      0–3 év 4–8 év 8 év felett
    0–40 550 Ft/kW 450 Ft/kW 300 Ft/kW
    41–80 650 Ft/kW 550 Ft/kW 450 Ft/kW
    81–120 750 Ft/kW 650 Ft/kW 550 Ft/kW
    120 felett 850 Ft/kW 750 Ft/kW 650 Ft/kW

    Ha a hatósági nyilvántartásban a gépjármű teljesítménye csak lóerőben van feltüntetve, akkor a lóerőben kifejezett teljesítményt 1,36-tal kell osztani és az eredményt a kerekítés általános szabályai szerint egész számra kell kerekíteni. Ha a hatósági nyilvántartás a gépjármű teljesítményét nem tartalmazza, akkor az adóhatóság a gépjármű azonosító adataival megkeresi az illetékes közlekedési hatóságot a gépjármű teljesítménye közlése végett. Ez esetben ezt az adatot kell a gépjármű tulajdonjogának megszerzése után fizetendő illeték alapjának tekinteni.

    Pótkocsi tulajdonjogának megszerzéséért, ha a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege a 2500 kg-ot nem haladja meg 9000 forint, minden más esetben 22 000 forint illetéket kell fizetni.

    Amennyiben gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának megszerzésével egyidejűleg haszonélvezeti, használati vagy üzembentartói jog alapítása történik, illetve gépjármű, pótkocsi tulajdonjogát az azon fennálló használati, haszonélvezeti, illetve üzembentartói jog jogosítottja szerzi meg, a tulajdonjog megszerzőjét terhelő illeték megállapítása során a megállapított illetéket csökkenteni kell a haszonélvezeti, használati, illetve üzembentartói jog megszerzéséért a fizetendő illeték összegével.

    Gépjármű, pótkocsi tulajdonjoga, illetve gépjárműre, pótkocsira vonatkozó haszonélvezeti, használati jog meghatározott hányadának megszerzése esetén a megszerzett hányadra arányosan eső illetéket kell fizetni.

    Gépjárműre, pótkocsira vonatkozó haszonélvezet, használat, illetve üzembentartói jog megszerzése esetén a fentiekben meghatározott, illetékek 25%-ának megfelelő illetéket kell fizetni.

    A környezetkímélő gépkocsi tulajdonjogának, valamint ilyen gépjárműre vonatkozó vagyoni értékű jognak megszerzése mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól,

      A mentesség ún. csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályaival összhangban nyújtható az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény  26. § (21) bekezdése értelmében.

      Az illetékmentesség igazolására különösen alkalmas a deminimis igazolás, illetve deminimisz nyilatkozat, az illetékmentesség fennállását az okmányiroda, kormányablak vizsgálja.

      A de minimis szabályok alkalmazásához szükséges nyilatkozat és igazolás mintái elérhetők a Miniszterelnökség – Támogatásokat Vizsgáló Iroda (TVI) honlapján, ahol egyéb, a de minimis szabályok érvényre juttatása szempontjából hasznos tájékoztató anyagokat is talál:tvi.kormany.hu/de-minimis

    Az autóbusz, nyerges vontató és tehergépjármű, továbbá a pótkocsi gazdálkodó szervezet általi megszerzése szintén mentesül a visszterhes vagyonátruházási illeték alól.

    További információ
    Telefon: 1818,   +36-1-299-7206,   Fax: +36-1-299-7297
    Ügyintézési idő

    Azonnal, de legfeljebb 8 nap, ha a kérelem és mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok (ide értve az olyan adatokat is, amelyek szolgáltatására a kérelmező nem kötelezhető) alapján a tényállás tisztázott,nincs ellenérdekű ügyfél ésaz eljárásra irányadó ügyintézési határidő nem éri el a két hónapot, vagy a hatvan napot.

    Ha a fenti feltételek nem állnak fenn 21 nap.

    Érdemes tudni

    Ha érvényes forgalmazási korlátozás van a járművön, akkor az eladás bejelentés ténye a teljes bizonyító erejű magánokirat benyújtása vagy megküldése esetén sem jegyezhető be a nyilvántartásba. Az okmányiroda a bejelentés tényének bejegyzését elutasítja.

    Ha a magánokirat a kötelező tartalmi elemeket nem tartalmazza, akkor a közlekedési igazgatási eljárásban nem tekinthető joghatás kiváltására alkalmasnak. A tulajdonjog változás ténye a nyilvántartásba nem kerül bejegyzésre, , a kérelmet az okmányiroda elutasítja.

    Az új tulajdonos bejelentése (a gépkocsi tulajdonjogának átírása) azért is fontos, mert az fizeti az önkormányzat felé az egész éves gépjárműadót, aki január elsején a nyilvántartásban üzembentartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel.

    A jármű elidegenítése (adásvétel, ajándékozás) esetén a törzskönyvet, forgalmi engedélyt, a már korábban felhasznált járműkísérő lapot, a jármű jogszerű megszerzőjének (vevő, megajándékozott) át kell adni.

    Érvényes műszaki vizsga vagy érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül is nyilvántartásba vehető a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás, és a törzskönyv kiadható, de forgalmi engedélyt az új tulajdonos-üzembentartó csak később, érvényes műszaki vizsga vagy érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás igazolása után kaphat.

    A jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételének feltétele, hogy a tulajdonos rendelkezzen magyarországi lakcímmel.

    Elektronikus ügyintézés

    Az új tulajdonos (vevő) részéről történő gépjármű átírás teljes körű elektronikus ügyintézésére nincs lehetőség.

    A gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változás (eladás) bejelentését a korábbi tulajdonos a Webes ügysegéd alkalmazáson keresztül teheti meg elektronikusan.

    A jármű tulajdonosváltásának bejelentése szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a gépjármű korábbi tulajdonosa (eladó, ajándékozó) elektronikus úton jelentse be a tulajdonjogban bekövetkezett változást és ez által eleget tegyen bejelentési kötelezettségének.

    A tulajdonosváltás bejelentése ingyenes, a kitöltés után a kérelem benyújtható. A sikeres benyújtást követően a tulajdonjogban bekövetkezett változás nyilvántartásba vétele azonnal, automatikusan megtörténik.

    A bejelentés során az ügyfélnek meg kell adnia a tulajdonjog-változás egyes adatait, továbbá csatolnia kell a változást igazoló teljes bizonyító erejű magánokirat (szerződés) beszkennelt képét.
    Elektronikus úton a gépjármű korábbi tulajdonosa (eladó, ajándékozó) az alábbi feltételek esetén jelentheti be a tulajdonjog változását:

    • a kérelmező rendelkezik Ügyfélkapu regisztrációval
    • a járműnek egyedüli (1/1-es) tulajdonosa
    • a járműre vonatkozóan nem szerepel értékesítési tilalmat tartalmazó záradék a nyilvántartásban
    • a kérelmét saját maga nyújtja be (azaz képviselő útján nem tehető meg a bejelentés)

    Elektronikus úton, a hivatal honlapján, a Webes ügysegéden keresztül lehet a tulajdonjog változást bejelenteni.
    A bejelentő űrlapon meg kell adni a tulajdonjog változás adatait, továbbá csatolni kell a tulajdonjog-változást igazoló teljes bizonyító erejű magánokirat (szerződés) szkennelt képét.
    A bejelentő űrlap kitöltése során a rendszer automatikusan ellenőrzi a bejelentés jogosultságát, az elektronikus ügyindítás feltételeinek meglétét. A kérelem csak a sikeres ellenőrzést követően nyújtható be.
    A kitöltést követően az ügyfél benyújthatja a kérelmét. A sikeres benyújtást követően a tulajdonjogban történt változás nyilvántartásba vétele automatikusan megtörténik.
    Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatban további részletes információk itt érhetők el

    Letölthető anyagok

    A tulajdonjog változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokirat - 2014. március 15-től hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő IRATMINTA (DOC.); IRATMINTA (ODT)

    Fogalmak
    Belföldi üzemben tartó
    EGT-állam
    Előzetes eredetiségvizsgálat
    Forgalmi engedély
    Forgalmi engedély pótlása
    Gazdálkodó szervezet
    Harmonizált adattartalmú forgalmi engedély
    Használt jármű
    Járműkísérő lap
    Környezetkímélő gépkocsi
    Muzeális jellegű jármű
    Nem harmonizált adattartalmú forgalmi engedély
    Négykerekű segédmotoros kerékpárok
    Származásellenőrzés
    Személyazonosító okmányok
    Szokásos tartózkodási hely
    Törzskönyv
    Új jármű
    Üzembentartó
    Gyakran ismételt kérdések
    Miért kell újra és újra eredetiségvizsgálatot készíttetni?
    Hol végeznek eredetiségvizsgálatot?
    Mire való és miért van szükség származásellenőrzésre?
    Milyen dokumentumokat kell megkapnia a jármű eladásakor az új vevőnek?
    Mi a következménye, ha nem jelentem be eladóként a jármű eladását?
    Mi a következménye, ha nem jelentem be vevőként a jármű megvásárlását?
    Ki lehet Magyarországon nyilvántartásba vett jármű üzembentartója?
    Mi a következménye, ha nem jelentem be a jármű üzembentartójának személyében bekövetkezett változást?
    Mit jelent üzembentartónak lenni?
    Lemondhatok-e az üzembentartói jogról?
    Jogszabályok
    • 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről
    • 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
    • 1999. évi LXXXIV. törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról
    • 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
    • 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről
    • 29/2004. (VI. 16.) BM rendelet a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól
    • 301/2009 (XII.22.) Korm. rendelet az előzetes eredetiségvizsgálat részletes szabályairól
    • 304/2009. (XII. 22) Korm. rendelet a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának, illetve üzembentartó személyének változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokiratnak a közlekedési igazgatási eljárásban történő felhasználhatóságához szükséges kötelező tartalmi elemekről
    • 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról

    A jogszabályok megtalálhatók a www.magyarorszag.hu honlapon a jogszabálykeresőben.