Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Kormány az 1312/2016 (VI.13.) Korm. határozatával döntött arról, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) jogutódlással 2016. december 31 - ével megszűnt. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy jelen weblap archív honlapként működik, tartalma nem frissül. Kérjük, hogy az aktuális információért keresse fel az illetékes jogutódok által működtetett honlapokat (nyilvantarto.hu, web-lak.hu, kormanyhivatal.hu). Okmányügyeiket változatlanul, személyesen a kormányablakokban (Részletes információ: https://kormanyablak.hu/hu) és az okmányirodákban, interneten a „Webes Ügysegéd” segítségével intézhetik, valamint ügyintézéssel kapcsolatos általános tájékoztatással 0-24 órában a 1818-as telefonszámon elérhető Kormányzati Ügyfélvonal áll a rendelkezésükre.
Használt jármű forgalomba helyezése
Feltétele

Használt járművet akkor lehet forgalomba helyezni, ha:

  • a tulajdonjog megszerzését eredeti okirattal vagy annak hiteles másolatával igazolták vagy, ha azt nem magyar nyelven állították ki, annak hiteles, magyar nyelvű fordítását a kérelemhez csatolták,
  • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét vagy a gépjármű-felelősségbiztosítás alóli mentességet igazolták
  • a regisztrációs adóról szóló törvény hatálya alá tartozó járművek esetében a vámhatóság adatbázisában a regisztrációs adó megfizetésének megtörténtét a közlekedési igazgatási hatóság elektronikus úton ellenőrizte,
  • a közlekedési hatóság a járműre forgalomba helyezési engedélyt adott ki, megállapította a jármű műszaki adatait és műszaki alkalmasságát,
  • a jármű üzembentartója Magyarország területén rendelkezik lakcímmel, vagy székhellyel (telephellyel)
  • harmadik országból belföldi üzemeltetés céljából behozott használt jármű származásellenőrzése, illetve a jármű jogi helyzetének tisztázása megtörtént, előzetes eredetiségvizsgálatát elvégezték, valamint a járműhöz kiadott állandó vagy ideiglenes forgalmi engedélyt vagy annak a kiállító hatóság által hitelesített másolatát és annak hiteles fordítását az ügyfél a kérelméhez csatolta
  • más EGT-államból belföldi üzemeltetés céljából behozott használt jármű belföldi forgalomba helyezését megelőzően a jármű jogi helyzetének tisztázása megtörtént, valamint az ügyfél a kérelméhez csatolta a származási tagállam hatósága által kiadott
    • nem harmonizált adattartalmú forgalmi engedélyt vagy annak a kiállító hatóság által hitelesített másolatát, vagy
    • harmonizált adattartalmú forgalmi engedély I. részét, valamint a II. részét feltéve, hogy a jármű származási tagállamában ez utóbbi kiállításra került

Ezen okmányok hiánya esetén a jármű származás ellenőrzését és eredetiség vizsgálatát el kell végezni.

A származás-ellenőrzés elvégzését követően a forgalmi engedély hiányában is forgalomba helyezhető a jármű az alábbi esetekben:

  • ha a más EGT- államból behozott használt jármű forgalomba helyezése során
    • nem áll rendelkezésre a nem harmonizált forgalmi engedély eredeti vagy a kiállító hatóság által hitelesített másolati példánya, de az ügyfél csatolja a kiállító hatóság által a jármű nyilvántartott adatairól kiállított igazolást, vagy
    • a harmonizált forgalmi engedély I. és II. részből áll, és a II. rész hiányzik,
  • a jármű azért nem rendelkezik forgalmi engedéllyel, mert a származási országban forgalomba helyezésre nem kötelezett,
  • a járművet hatósági árverés, hatósági vagy bírósági határozat útján szerezték meg és a jármű forgalmi engedéllyel nem rendelkezik.

A származásellenőrzési nyilvántartásba vétellel egyidejűleg kérelemre engedélyezhető a jármű ideiglenes forgalomban tartása, ha az ügyfél bemutatta:

  • a tulajdonjog megszerzését igazoló okiratot
  • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét tanúsító igazolást
  • a Műszaki Adatlapot

Az ideiglenes forgalomban tartás engedélyezésekor E betűjelű ideiglenes rendszámtábla és ideiglenes forgalomban tartási engedély kerül kiadásra. Az ideiglenes rendszámtábla és az ideiglenes forgalomban tartási engedély egy alkalommal a Műszaki Adatlapon szereplő műszaki alkalmasság időpontjáig, de legfeljebb hat hónap időtartamra adható ki, meghosszabbítására nincs lehetőség.

Az E betűjelű ideiglenes rendszámtáblával kizárólag Magyarország területén lehet részt venni a közúti közlekedésben.

Hol intézhető

Használt jármű forgalomba helyezése bármelyik közlekedési igazgatási hatóságnál (a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala, okmányirodában, kormányablakban) kezdeményezhető.

Szükséges iratok

Származásellenőrzésre kötelezett, használt jármű esetén, a származás-ellenőrzés során be kell mutatni

  • a jármű tulajdonjogának megszerzését igazoló okirat eredeti vagy hitelesített másolati példányát, illetve ha az nem magyar nyelven került kiállításra, annak hiteles, magyar nyelvű fordítását,
    (Hiteles fordítás: www.offi.hu)
  • a jármű külföldi hatósági engedélyét és jelzéseit,
  • a származás-ellenőrzés igazgatási szolgáltatási díjának befizetéséről szóló igazolást.

A származás-ellenőrzésre kötelezett járművek forgalomba helyezése során,
a kérelemhez csatolni kell

  • a harmadik országból származó jármű esetén az állandó vagy ideiglenes forgalmi engedély és törzskönyv (feltéve, hogy kiadásra került) eredeti példányát, vagy annak kiállító hatóság által hitelesített másolatát és annak hiteles fordítását, és a külföldi hatósági jelzést, feltéve, hogy az a külföldi hatóság által nem került visszavonásra
  • az EGT valamely más tagállamából származó jármű esetén 

Származásellenőrzésre nem kötelezett, EGT valamely más tagállamából származó használt jármű forgalomba helyezése során csatolni kell

  • a származó tagállam hatósága által kiadott, nem harmonizált adattartalmú forgalmi engedélyt vagy annak kiállító hatóság által hitelesített másolatát vagy a harmonizált adattartalmú forgalmi engedély I. és II. részének eredeti példányát, feltéve, hogy a jármű származási tagállamában a forgalmi engedély II. része kiállításra került, valamint a külföldi hatósági jelzést, feltéve, hogy az a külföldi hatóság által nem került visszavonásra
  • a forgalmi engedély és a törzskönyv illetékének, az állandó rendszámtábla igazgatási szolgáltatási díjának megfizetését tanúsító igazolásokat
  • a tulajdonjog megszerzését igazoló okirat eredeti vagy hitelesített másolati példányát, illetve ha az nem magyar nyelven került kiállításra, annak hiteles, magyar nyelvű fordítását is

A Műszaki adatlap csatolása már nem szükséges, de amennyiben a közlekedési hatóság azt papír alapon kiadta javasoljuk, az ügyintézéskor történő bemutatását.

Külföldről (EGT vagy harmadik ország) származó járművek forgalomba helyezésére irányuló kérelemhez be kell mutatni

  • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét vagy a mentességről szóló igazolást
  • a vagyonszerzési illeték megfizetését tanúsító igazolást,
  • a bizalmi vagyonkezelői minőséget igazoló okiratot
  • a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsi, vontató, pótkocsi és autóbusz esetén - a külön jogszabályban meghatározottak szerint - a jármű tényleges tárolási helyéül szolgáló székhely/telephely szerinti települési önkormányzat jegyzőjének igazolását,
  • személyes megjelenés esetén az ügyfél, képviseleti eljárás esetén a meghatalmazott személyazonosságot igazoló érvényes okmányt (személyazonosító igazolvány, útlevél, kártyaformátumú vezetői engedély)
  • jogi személy esetén, ha a közlekedési igazgatási hatóság a kérelemről azonnal dönt a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányt, avagy ennek közjegyző által hitelesített másolatát vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintát,
    • A közlekedési igazgatási hatóság elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel szerzi meg a cégnyilvántartásból a gazdasági társaság képviselőjének közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányát vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját, valamint a gazdasági társaság cégkivonatát, ha az a kérelem elbírálásához szükséges, és az érintett gazdasági társaság az iratot a cégbírósághoz benyújtotta és ezt a tényt a cégjegyzék tartalmazza.
  • a cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló okiratot (pl. teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazás)

Képviseleti eljárás esetén mellékelni kell:

  • teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazást
Költségek
Forgalmi engedély illetéke:  6 000 forint
Törzskönyv illetéke: 6 000 forint
Az igazolólap díja lassú jármű és a pótkocsi, valamint négykerekű segédmotoros kerékpár esetében: 4 800 forint.

Rendszámtáblák díja:
általános, környezetkímélő gépkocsihoz, valamint lassú járműhöz kiadott
1 pár általános rendszámtábla

1 db általános rendszámtábla

 

 

8 500 forint

5 500 forint

1 pár különleges rendszámtábla

1 db különleges rendszámtábla

15 000 forint

  8 500 forint
egyénileg kiválasztott rendszámtábla kiadásának engedélyezése: 112 450 forint
egyedileg előállított rendszámtábla kiadásának engedélyezése 435 000 forint
Ideiglenes forgalomban tartási engedély díja: 3 500 forint

E betűjelű ideiglenes rendszámtábla díja
1 pár

1 db

 

13 000 forint

  8 500 forint

Az előzetes eredetiségvizsgálat díjairól az Eredetiségvizsgálatról szóló információknál tájékozódhat.

A származásellenőrzés eljárási díja 10. 900 Ft, amelyet az eljárás megkezdése előtt kell a Hivatal számlájára igazoltan befizetni.

Gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének mértéke [tovább...]

További információ
Telefon: 1818,   +36-1-299-7206;   Fax: +36-1-299-7297
Ügyintézési idő

Azonnal, de legfeljebb 8 nap, ha a kérelem és mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok (ide értve az olyan adatokat is, amelyek szolgáltatására a kérelmező nem kötelezhető) alapján a tényállás tisztázott,nincs ellenérdekű ügyfél ésaz eljárásra irányadó ügyintézési határidő nem éri el a két hónapot, vagy a hatvan napot.

Ha a fenti feltételek nem állnak fenn 21 nap.

Érdemes tudni

A külföldön nyilvántartott jármű esetében a belföldi üzembentartónak a tulajdonjog megszerzésétől, illetőleg a jármű behozatalától számított 30 napon belül kezdeményeznie kell a származás-ellenőrzési nyilvántartásba vételt, illetve magyarországi forgalomba helyezést.

Forgalomba helyezést megelőzően a jármű származásellenőrzését, majd azt követően a jármű előzetes eredetiségvizsgálatát el kell végezni:

  • a külföldről belföldi üzemeltetés céljából behozott használt jármű forgalomba helyezésének kezdeményezése előtt
  • ha a más EGT-államból behozott használt jármű forgalomba helyezése során
    • nem áll rendelkezésre a nem harmonizált forgalmi engedély eredeti vagy a kiállító hatóság által hitelesített másolati példánya, vagy
    • a harmonizált forgalmi engedély
      • I. és II. részből áll, és a II. rész hiányzik,
  • ha a jármű azért nem rendelkezik forgalmi engedéllyel, mert a származási országban forgalomba helyezésre nem kötelezett
  • ha a járművet hatósági árverés, hatósági vagy bírósági határozat útján szerezték meg és a jármű forgalmi engedéllyel nem rendelkezik
  • Az EGT államból behozott használt jármű magyarországi forgalomba helyezését csak abban az esetben lehet kérelmezni - függetlenül attól, hogy a harmonizált forgalmi engedély hány részből áll - ha rendelkezésre áll a harmonizált forgalmi engedély I. részének eredeti példánya (kivétel:. ha a jármű azért nem rendelkezik forgalmi engedéllyel, mert a származási országban forgalomba helyezésre nem kötelezett; ha a járművet hatósági árverés, hatósági vagy bírósági határozat útján szerezték meg és a jármű forgalmi engedéllyel nem rendelkezik).

Amennyiben nem áll rendelkezésre a harmonizált forgalmi engedély I. része eredetben az eljáró közlekedési igazgatási hatóság a jármű forgalomba helyezését megtagadja.

Az ideiglenes forgalomban tartás engedélyezésekor E betűjelű ideiglenes rendszámtábla és ideiglenes forgalomban tartási engedély kerül kiadásra. Az ideiglenes rendszámtábla és az ideiglenes forgalomban tartási engedély egy alkalommal a Műszaki Adatlapon szereplő műszaki alkalmasság időpontjáig, de legfeljebb hat hónap időtartamra adható ki, meghosszabbítására nincs lehetőség.

Az E betűjelű ideiglenes rendszámtáblával kizárólag Magyarország területén lehet részt venni a közúti forgalomban.

A környezetkímélő gépkocsi első forgalomba helyezésekor világoszöld alapszínű különleges rendszámtábla kerül kiadásra.

Elektronikus ügyintézés

Teljes körű elektronikus ügyintézésre nincs lehetőség.

Letölthető anyagok

Az ügyhöz formanyomtatvány nem tartozik. A kérelmet a a közlekedési igazgatási hatóság állítja elő az ügyintézés során elektronikus úton.

Fogalmak
Belföldi üzemben tartó
EGT-állam
Előzetes eredetiségvizsgálat
Forgalmi engedély
Forgalmi engedély pótlása
Gazdálkodó szervezet
Harmonizált adattartalmú forgalmi engedély
Használt jármű
Járműkísérő lap
Környezetkímélő gépkocsi
Muzeális jellegű jármű
Nem harmonizált adattartalmú forgalmi engedély
Négykerekű segédmotoros kerékpárok
Származásellenőrzés
Személyazonosító okmányok
Szokásos tartózkodási hely
Törzskönyv
Új jármű
Üzembentartó
Érvényesítő címke
Gyakran ismételt kérdések
Miért kell újra és újra eredetiségvizsgálatot készíttetni?
Hol végeznek eredetiségvizsgálatot?
Mire való és miért van szükség származásellenőrzésre?
Milyen dokumentumokat kell megkapnia a jármű eladásakor az új vevőnek?
Mi a következménye, ha nem jelentem be eladóként a jármű eladását?
Mi a következménye, ha nem jelentem be vevőként a jármű megvásárlását?
Ki lehet Magyarországon nyilvántartásba vett jármű üzembentartója?
Mi a következménye, ha nem jelentem be a jármű üzembentartójának személyében bekövetkezett változást?
Mit jelent üzembentartónak lenni?
Lemondhatok-e az üzembentartói jogról?
Jogszabályok
  • 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről
  • 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  • 1999. évi LXXXIV. törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról
  • 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
  • 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről
  • 29/2004. (VI. 16.) BM rendelet a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól
  • 301/2009 (XII.22.) Korm. rendelet az előzetes eredetiségvizsgálat részletes szabályairól
  • 304/2009. (XII. 22) Korm. rendelet a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának, illetve üzembentartó személyének változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokiratnak a közlekedési igazgatási eljárásban történő felhasználhatóságához szükséges kötelező tartalmi elemekről
  • 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról

A jogszabályok megtalálhatók a www.magyarorszag.hu honlapon a jogszabálykeresőben.