Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Kormány az 1312/2016 (VI.13.) Korm. határozatával döntött arról, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) jogutódlással 2016. december 31 - ével megszűnt. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy jelen weblap archív honlapként működik, tartalma nem frissül. Kérjük, hogy az aktuális információért keresse fel az illetékes jogutódok által működtetett honlapokat (nyilvantarto.hu, web-lak.hu, kormanyhivatal.hu). Okmányügyeiket változatlanul, személyesen a kormányablakokban (Részletes információ: https://kormanyablak.hu/hu) és az okmányirodákban, interneten a „Webes Ügysegéd” segítségével intézhetik, valamint ügyintézéssel kapcsolatos általános tájékoztatással 0-24 órában a 1818-as telefonszámon elérhető Kormányzati Ügyfélvonal áll a rendelkezésükre.
Még idén kapcsolódhat Magyarország a Nemzeti Nyílt Kulcsú Adattárhoz. – Egyenes út a nemzetközi repülésbiztonság felé
2012. november 07.
Feltöltésre kerültek a 2006-tól napjainkig gyártott a határátkelésnél ellenőrzésre kerülő úti okmányok CSCA tanúsítványai, valamint a visszavonási listák összessége. Ezt követően, az ICAO központ szakemberei írásban is megerősítették az adatállományok feltöltését, valamint örömüket fejezték ki, hogy Magyarország 18. tagországként (a 191 tagország közül) feltöltve ezen adatokat, az éles kapcsolódás utolsó ütemébe lépett. Az NPKD (National Public Key Directrory) kapcsolódása az ICAO PKD központi adattárához megvalósulhat a 2012-es év végéig, ezzel komoly előrelépést téve és betartva a nemzetközi repülésbiztonsági, és úti okmány ellenőrzési előírásokat.
 

Magyarországon, a KEKKH által határidőre elvégzett fejlesztés 2012-ben sikeres tesztekkel zárult. A montreali ICAO központban Malcsiner Andrea osztályvezető, és Horváth Krisztián szolgáltatásmenedzser képviselte a KEKKH - t. A Hivatal által fejlesztett és üzemeltetett NPKD szerepe kulcsfontosságú.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete, egy speciális feladatokat ellátó ügynökségként, 1944-ben hozta létre a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetet, azaz az ICAO (International Civil Aviation Organization) intézményét.


Malcsiner Andrea; Horváth Krisztián ; Steve Berti; Christiane Demarkar

Elsődleges feladata, a nemzetközi polgári repülés biztonságos, és szabályos fejlődésének támogatása. Meghatározza azon szabványokat és előírásokat, amelyek a légi közlekedés biztonsága, valamint a környezetvédelem terén irányadók. Az ICAO tagországok száma jelenleg 191.

A repülés biztonsági feladatokhoz szorosan kapcsolódik, a határátkelésekkor ellenőrzésre kerülő úti okmányok kontrollja. E téma kapcsán az egyik legfontosabb feladat, az ICAO által létrehozott Nyílt Kulcsú Adattár, azaz a PKD (Public Key Directory) rendszer elérésének biztosítása a tagországok felé. Ezen adatbázishoz az ICAO tagországoknak 2009 óta van lehetőségük csatlakozni, és folyamatosan feltölteni az adatokat.