Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Kiemelt projektek

Bűnügyi nyilvántartás felkészítése az új jogszabályi környezetre

A bűnügyi nyilvántartás vezetését támogató informatikai rendszer módosítása az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP), EKOP-1.2.9. számú Bűnügyi nyilvántartás felkészítése az új jogszabályi környezetre elnevezésű projekt keretében.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (továbbiakban: KEK KH) a 276/2006 (XII.23) Korm. rendeletben rögzített feladataként gondoskodik a bűnügyi nyilvántartás vezetéséről. 2009. június 30. napjával a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény hatályát vesztette és hatályba lépett a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény. Így a KEK KH-nak az új jogszabálynak megfelelően a törvény hatályba lépésének időpontjára módosítania kellett a bűnügyi nyilvántartás vezetését támogató informatikai rendszert.

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
H-1094 Budapest
Balázs Béla u. 35.
www.nyilvantarto.hu

VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
H-1016 Budapest
Gellérthegy u. 30-32.
www.vati.hu

www.nfu.hu
www.vati.hu

Egy szinttel feljebb






Keresés:

Nyitólap

English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok

Gyakran ismételt kérdések
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek

Archívum
Adatvédelem
Impresszum
Látogatottság
Letöltési segédlet
Technikai ajánlások
Honlaptérkép

Ügyfélközpont
Jogügyletek Biztonsága
Egyéni vállalkozók nyilvántartása
Központi Szabálysértési Nyilvántartás
Lekérdezés
Karbantartó
Fórum

www.valasztas.hu
www.magyarorszag.hu
Ügyfélvonal
Ügyfélkapu
EU tájékoztató Szolgálat
Önkormányzati Minisztérium
Miniszterelnöki Hivatal
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Ügyfélpont
APEH eAdóbevallás
MEH Kisebbség- És Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság
Biometrikus útlevél
SMS Info
Időpontfoglalás Okmányirodákba WAP-on keresztül

Vissza a nyilvantarto.hu-ra