Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Elektronikus ügyintézés

Az elektronikus ügyintézés kialakulása

Az ügyfélközpontú közigazgatás, a szolgáltató állam kialakításának egyik legfontosabb eleme az elektronikus ügyintézés, és az ezt támogató rendszerek kiépítése. A felhasználói igény az ún. "egyablakos" ügykezelés megvalósításában fogalmazódott meg, mely szerint az állampolgár vagy a vállalkozás képviselője egyetlen helyen tudja elintézni az ügyét.
Az EU definiálta a 20 leginkább keresett közigazgatási szolgáltatást. Ezek közül akkor 5 szolgáltatás a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal hatáskörébe tartozott (2007. január 1.-től Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala):

Magyarországon 2001-2004 között került kialakításra az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat, 2002-ben a Kormányzati Portál (https://magyarorszag.hu/), melynek tartalmát és szerkezetét többször, - a szolgáltatásoknak megfelelően - korszerűsítették, legutóbb 2010. márciusában. Megjelenésében, funkciójában és szerkezetileg is új Kormányzati Portál került kialakításra, melynek célja, hogy az oldal egyszerűbb, áttekinthetőbb formában biztosítsa az elektronikus ügyintézés lehetőségét.

A Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal 2002-ben indította el az Interneten keresztül történő közigazgatási ügyintézést támogató informatikai fejlesztéseket. Ennek kerete az Internetes Közigazgatási Szolgáltató Rendszer (továbbiakban: XR), amely jelentős lépés volt az okmányirodák és az ügyfelek internetes kapcsolatának megvalósulásához. A gyorsabb, korszerűbb kiszolgálás lehetőségének nyújtásával mind az ügyfél, mind a hatósági eljárás terhein könnyítve, egyszerűsíti az adminisztrációt. A Hivatal, mint szolgáltatásszervező felelős az alkalmazások működéséért, fejlesztéséért.

Egy szinttel feljebb
Előző oldal
Következő oldal






Keresés:

Nyitólap

English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok

Gyakran ismételt kérdések
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek

Archívum
Adatvédelem
Impresszum
Látogatottság
Letöltési segédlet
Technikai ajánlások
Honlaptérkép

Ügyfélközpont
Jogügyletek Biztonsága
Egyéni vállalkozók nyilvántartása
Központi Szabálysértési Nyilvántartás
Lekérdezés
Karbantartó
Fórum

www.valasztas.hu
www.magyarorszag.hu
Ügyfélvonal
Ügyfélkapu
EU tájékoztató Szolgálat
Önkormányzati Minisztérium
Miniszterelnöki Hivatal
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Ügyfélpont
APEH eAdóbevallás
MEH Kisebbség- És Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság
Biometrikus útlevél
SMS Info
Időpontfoglalás Okmányirodákba WAP-on keresztül

Vissza a nyilvantarto.hu-ra