Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Gépjárműokmányok

Eredetiségvizsgálat


Eredetiségvizsgálat

A jármű előzetes eredetiségvizsgálata olyan hatósági eljárás, melynek célja a járművek azonosító adatai és a jármű okmányok valódiságának megállapítása.

Kialakulása

A közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló 48/1997. (VIII.26.) BM rendelet 1998. január 1-i hatállyal kötelezően elrendelte a külföldről származó használt járművek első magyarországi forgalomba helyezését megelőzően az eredetiségvizsgálatot, illetve szükséges volt elvégezni az ellenőrzést a jármű egyedi azonosítóinak cseréje esetén is. A vizsgálatok emelkedő száma, az állampolgárok jogbiztonságba vetett bizalma érdekében 1999. július 12. napjától a járművek tulajdonos változásának nyilvántartásba vételéhez is kötelező lett az eredetiségvizsgálat elvégzése. 2001. január 1-i hatállyal a közlekedési igazgatási hatósági eljárás a rendőrségtől civil környezetbe került, a körzetközponti települési feladatot ellátó jegyzők által irányított okmányirodákba. E változás eredményeként a Hivatal vette át az eredetiségvizsgálatot végzők tevékenységének felügyeletét.

Egy szinttel feljebb






Keresés:

Nyitólap

English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok

Gyakran ismételt kérdések
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek

Archívum
Adatvédelem
Impresszum
Látogatottság
Letöltési segédlet
Technikai ajánlások
Honlaptérkép

Ügyfélközpont
Jogügyletek Biztonsága
Egyéni vállalkozók nyilvántartása
Központi Szabálysértési Nyilvántartás
Lekérdezés
Karbantartó
Fórum

www.valasztas.hu
www.magyarorszag.hu
Ügyfélvonal
Ügyfélkapu
EU tájékoztató Szolgálat
Önkormányzati Minisztérium
Miniszterelnöki Hivatal
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Ügyfélpont
APEH eAdóbevallás
MEH Kisebbség- És Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság
Biometrikus útlevél
SMS Info
Időpontfoglalás Okmányirodákba WAP-on keresztül

Vissza a nyilvantarto.hu-ra