Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Gépjárműokmányok

A járművek forgalomba helyezése


A közúti közlekedés szabályairól 1/1975 (II. 5.) szóló KPM-BM együttes rendeletben (KRESZ) meghatározott járművel - kivéve a trolibuszt, villamost, kerékpárt, a két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárt, állati erővel vont járművet, kézikocsit - közúti forgalomban akkor lehet részt venni, ha forgalomba helyezték, vagy ideiglenes forgalomban tartását engedélyezték.
A járművet akkor lehet forgalomba helyezni, ha

A fentiekben írt feltételek igazolása mellett, a járművek forgalomba helyezésének további feltételei:

Ha más EGT-államból behozott használt jármű forgalomba helyezése során nem áll rendelkezésre a nem harmonizált forgalmi engedély eredeti vagy kiállító hatóság által hitelesített másolati példánya, illetve ha a harmonizált forgalmi engedély I. és II. részből áll, és a II. rész hiányzik, vagy I. részből áll, de az nem az eredeti példány, a forgalomba helyezést megelőzően a származásellenőrzést el kell végezni.

 

A jármű származását igazolnia kell

A jármű forgalomba helyezése nyilvántartásba vétellel, a forgalmi engedély, a rendszámtábla, és – a jogszabályban meghatározott járműveknél - az új típusú rendszámtáblához tartozó regisztrációs matrica kiadásával valósul meg.

Egy szinttel feljebb
Következő oldal






Keresés:

Nyitólap

English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok

Gyakran ismételt kérdések
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek

Archívum
Adatvédelem
Impresszum
Látogatottság
Letöltési segédlet
Technikai ajánlások
Honlaptérkép

Ügyfélközpont
Jogügyletek Biztonsága
Egyéni vállalkozók nyilvántartása
Központi Szabálysértési Nyilvántartás
Lekérdezés
Karbantartó
Fórum

www.valasztas.hu
www.magyarorszag.hu
Ügyfélvonal
Ügyfélkapu
EU tájékoztató Szolgálat
Önkormányzati Minisztérium
Miniszterelnöki Hivatal
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Ügyfélpont
APEH eAdóbevallás
MEH Kisebbség- És Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság
Biometrikus útlevél
SMS Info
Időpontfoglalás Okmányirodákba WAP-on keresztül

Vissza a nyilvantarto.hu-ra