Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Kiemelt projektek

Romák foglalkoztatása a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában elnevezésű projekt megvalósítása

A romák integrációjának elősegítése az Európai Unió támogatásával, az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Államreform Operatív Program (ÁROP),
ÁROP-2.2.9-10/A-2010-0002 számú Romák foglalkoztatása a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában elnevezésű projekt keretében

Az Államreform Operatív Program 2009-2010. évi akciótervében nevesítésre került a „Romák foglalkoztatása a közigazgatásban” című konstrukció, amely magában foglalja a programban résztvevő személyek kiválasztását, versenyvizsgára történő felkészítését, versenyvizsgáztatását, a foglalkoztatók részére nyújtott normatív támogatást, valamint a mentorok képzését és a program monitoringját.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) a program keretében 2010. március 1-jétől megkezdte 2 felsőfokú végzettségű, roma származású munkatárs foglakoztatását határozatlan idejű közszolgálati jogviszony keretében, informatikai referensi illetve rendszermérnöki munkakörben. A KEK KH kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a munkatársakat az integrációban, valamint szakmai és karrier céljaik elérésében támogassa.

Kedvezményezett neve és elérhetősége:
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
H-1094 Budapest
Balázs Béla u. 35.
www.nyilvantarto.hu

Közreműködő szervezet neve és elérhetősége:
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
H-1016 Budapest
Gellérthegy u. 30-32.
www.vati.hu

Hivatkozások:
www.nfu.hu
www.vati.hu

Egy szinttel feljebb






Keresés:

Nyitólap

English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok

Gyakran ismételt kérdések
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek

Archívum
Adatvédelem
Impresszum
Látogatottság
Letöltési segédlet
Technikai ajánlások
Honlaptérkép

Ügyfélközpont
Jogügyletek Biztonsága
Egyéni vállalkozók nyilvántartása
Központi Szabálysértési Nyilvántartás
Lekérdezés
Karbantartó
Fórum

www.valasztas.hu
www.magyarorszag.hu
Ügyfélvonal
Ügyfélkapu
EU tájékoztató Szolgálat
Önkormányzati Minisztérium
Miniszterelnöki Hivatal
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Ügyfélpont
APEH eAdóbevallás
MEH Kisebbség- És Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság
Biometrikus útlevél
SMS Info
Időpontfoglalás Okmányirodákba WAP-on keresztül

Vissza a nyilvantarto.hu-ra