Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Kiemelt projektek

Központi szabálysértési nyilvántartás megvalósítása

A „Központi szabálysértési nyilvántartás megvalósítása” kiemelt projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 1280 millió Ft.

A projekt eredményeként - a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 2010. január 1-jétől hatályos módosításával egy időben - létrejött a teljes egészében elektronizált, országos, központi szabálysértési nyilvántartás.
A központi szabálysértési nyilvántartás a különböző hatáskörű és illetékességű szabálysértési hatóságok jogerős határozatainak törvényben meghatározott adatait összesíti, lehetővé téve a szabálysértések elektronikus tárolását, nyomon követését, és a gyors információtovábbítást a jogosultak részére. A központi nyilvántartás létrejöttével új alapokra került a korábban széttagolt és heterogén szabálysértési nyilvántartási gyakorlat.

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
H-1094 Budapest
Balázs Béla u. 35.
www.nyilvantarto.hu

VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
H-1016 Budapest
Gellérthegy u. 30-32.
www.vati.hu

www.nfu.hu
www.vati.hu

 

 

Egy szinttel feljebb






Keresés:

Nyitólap

English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok

Gyakran ismételt kérdések
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek

Archívum
Adatvédelem
Impresszum
Látogatottság
Letöltési segédlet
Technikai ajánlások
Honlaptérkép

Ügyfélközpont
Jogügyletek Biztonsága
Egyéni vállalkozók nyilvántartása
Központi Szabálysértési Nyilvántartás
Lekérdezés
Karbantartó
Fórum

www.valasztas.hu
www.magyarorszag.hu
Ügyfélvonal
Ügyfélkapu
EU tájékoztató Szolgálat
Önkormányzati Minisztérium
Miniszterelnöki Hivatal
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Ügyfélpont
APEH eAdóbevallás
MEH Kisebbség- És Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság
Biometrikus útlevél
SMS Info
Időpontfoglalás Okmányirodákba WAP-on keresztül

Vissza a nyilvantarto.hu-ra