Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Vezetői engedély

Újabb vezetési jogosultsági kategória megszerzésének bejegyzése

A vezetői engedély új kategória megszerzése miatti cseréjéhez az alábbi okmányok bemutatása szükséges:

- érvényes személyazonosításra alkalmas okmányt, amely lehet az alábbiak valamelyike:

- a személyazonosító jelet tartalmazó hatósági igazolványt,

- külföldi állampolgár esetében a magyarországi tartózkodás jogszerűségét, a „szokásos tartózkodási helyet” igazoló okmányt, harmadik ország állampolgára esetében az idegenrendészeti hatóság által kiadott tartózkodási jogot igazoló okmányt

Harmadik ország állampolgára: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó személy, valamint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó EGT-állam állampolgár - harmadik ország állampolgárságával rendelkező – családtagja.

-a vizsgakötelezettség teljesítésének igazolására, a sikeres vizsga tényét tanúsító közlekedési hatóság által kiállított vizsgalapot, illetve vizsgaigazolást.

Az alábbi okmányok csatolása szükséges:

Az eljárás során Önről az ügyintéző fényképfelvételt készít, a bemutatott és leadott okmányok alapján dönt a vezetői engedély kiadásáról és számítógépes program segítségével elkészíti az adatlapot járművezetésre jogosító okmány kérelemhez.

Kérjük, hogy ezen adatlapot gondosan tanulmányozza át, ellenőrizze adatai helyességét, mert vezetői engedélye azokat fogja tartalmazni!

A vezetői engedély központi kiállítású okmány. A járművezető kérelme alapján a vezetői engedély kiállítását az okmányirodai ügyintéző, az adatfelvételezést követően informatikai úton, gyakorlatilag azonnal kezdeményezi.

A gyártás kezdeményezését követően a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a megszemélyesített vezetői engedélyt postázza az Ön által megadott lakcímre. Az elkészült vezetői engedély az okmányirodában is átvehető személyesen, vagy képviselője útján. Ez utóbbi esetben csatolni kell a meghatalmazásról, vagy megbízásról szóló, teljes bizonyító erővel rendelkező magánokiratot, vagy közokiratot.

A vezetői engedély cseréje esetén az új vezetői engedély kézhezvételét követő nyolc napon belül a lecserélt vezetői engedélyt a közlekedési igazgatási hatóságnál le kell adnia.


Egy szinttel feljebb
Előző oldal
Következő oldal






Keresés:

Nyitólap

English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok

Gyakran ismételt kérdések
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek

Archívum
Adatvédelem
Impresszum
Látogatottság
Letöltési segédlet
Technikai ajánlások
Honlaptérkép

Ügyfélközpont
Jogügyletek Biztonsága
Egyéni vállalkozók nyilvántartása
Központi Szabálysértési Nyilvántartás
Lekérdezés
Karbantartó
Fórum

www.valasztas.hu
www.magyarorszag.hu
Ügyfélvonal
Ügyfélkapu
EU tájékoztató Szolgálat
Önkormányzati Minisztérium
Miniszterelnöki Hivatal
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Ügyfélpont
APEH eAdóbevallás
MEH Kisebbség- És Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság
Biometrikus útlevél
SMS Info
Időpontfoglalás Okmányirodákba WAP-on keresztül

Vissza a nyilvantarto.hu-ra