Nyitólap
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának régi honlapja az új portál 2011. augusztus 20-i indulásától csak archívumként szolgál, tartalma nem frissül.

Ugrás az új honlapra!
2011.08.19.
Keresés:
Vakbarát, kontrasztos változat látássérülteknek    A A A    English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok
GYIK
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek



eKormányzat díj


Átadták az első eKormányzat díjakat


Az Elektronikuskormányzat-központ által alapított, 2005-ben először átadott eKormányzat Díjat Hivatalunk kapta meg. Az elismerést 2005. november 10-én Deményné Kertész Krisztina hivatalvezető-helyettes asszony vette át Siófokon.

Az eKormányzat Díj a magyarországi központi közigazgatásban az eKormányzat eredményeinek felhasználásában, implementációjában, innovációjában elért kiemelkedo teljesítményt hivatott elismerni.

A díjat 2006-ban három szervezet kapta meg. A Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala a kormányzati és önkormányzati elektronikus szolgáltatások fejlesztéséért, az APEH az elektronikus adózási rendszer megteremtéséért, az Educatio Kht pedig a felsőoktatási információs szolgáltatásért kapta meg az elismerést.

ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK
Központi Okmányiroda
Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
E-közszolgáltatások
Ügyfélközpontja

Telefon: +36 (1) 273-4800
Erkölcsi bizonyítvány
kiadás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
Közúti közlekedési
nyilvántartás

Telefon: +36 (1) 299-7206
Személyiadat- és
lakcímnyilvántartás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622

Közigazgatási Frekvenciagazdálkodási Hatóság

Ügyfélközpont

Jogügyletek Biztonsága

Egyéni vállalkozók nyilvántartása

Központi Szabálysértési Nyilvántartó

Ügyfélvonal
Lépésről Lépésre