Nyitólap
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának régi honlapja az új portál 2011. augusztus 20-i indulásától csak archívumként szolgál, tartalma nem frissül.

Ugrás az új honlapra!
2011.08.19.
Keresés:
Vakbarát, kontrasztos változat látássérülteknek    A A A    English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok
GYIK
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek



Parkolási igazolvány

A talált parkolási igazolvánnyal kapcsolatos teendők


Aki az elveszettnek vélt igazolványát megtalálta, köteles azt haladéktalanul, de legkésőbb a tudomására jutástól számított nyolc munkanapon belül az igazolványt kiállító körzetközponti jegyzőnek bejelenteni.

A talált igazolványt le kell adni. A talált igazolvány bármely jegyzőnek leadható, aki azt – a találásról felvett jegyzőkönyvvel együtt – haladéktalanul megküldi a kiállítás helye szerint illetékes körzetközponti jegyzőnek.

A körzetközponti jegyző visszaadja az igazolványt a jogosultnak, ha az nem tekinthető érvénytelennek vagy hatálytalannak (ld. A PARKOLÁSI IGAZOLVÁNY ÉRVÉNYTELENSÉGÉNEK ESETEI) és számára új igazolvány még nem került kiállításra.

A talált igazolványt a körzetközponti jegyző postai úton küldi meg az arra jogosultnak. Ha a jogosult a talált igazolványt postai úton, illetőleg felhívásra sem veszi át, a körzetközponti jegyző az igazolványt a találástól számított egy év eltelte után megsemmisíti és gondoskodik e ténynek a nyilvántartásban való feltüntetéséről.

 

Egy szinttel feljebb
Elõzõ oldal
Következõ oldal

 

ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK
Központi Okmányiroda
Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
E-közszolgáltatások
Ügyfélközpontja

Telefon: +36 (1) 273-4800
Erkölcsi bizonyítvány
kiadás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
Közúti közlekedési
nyilvántartás

Telefon: +36 (1) 299-7206
Személyiadat- és
lakcímnyilvántartás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622

Közigazgatási Frekvenciagazdálkodási Hatóság

Ügyfélközpont

Jogügyletek Biztonsága

Egyéni vállalkozók nyilvántartása

Központi Szabálysértési Nyilvántartó

Ügyfélvonal
Lépésről Lépésre