Nyitólap
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának régi honlapja az új portál 2011. augusztus 20-i indulásától csak archívumként szolgál, tartalma nem frissül.

Ugrás az új honlapra!
2011.08.19.
Keresés:
Vakbarát, kontrasztos változat látássérülteknek    A A A    English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok
GYIK
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek



Vezetői engedély

Vezetői engedély első alkalommal történő kiváltása

Járművezetésre jogosító okmányt az kaphat, aki a külön jogszabályban meghatározott egészségi, pályaalkalmassági, képzési és vizsgáztatási előírásoknak, továbbá a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben ( továbbiakban: BM rendelet) meghatározott feltételeknek megfelel.

Vezetői engedélyt az előírt feltételek teljesülése mellett is csak olyan kérelmezőnek lehet kiadni, akinek a szokásos tartózkodási helye Magyarország területén van, valamint nem magyar állampolgár esetén az engedély kiadását megelőző hat hónapban Magyarországon tartózkodott.

A magyarországi tartózkodást igazoló adatokat a közlekedési igazgatási hatóság szerzi be a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából.
A személyi adat - és lakcímnyilvántartás hatálya alá nem tartozó harmadik országbeli állampolgár esetében az ügyfélnek kell bemutatnia az idegenrendészeti hatóság által kiállított tartózkodási jogot igazoló okmányt.

A vezetői engedély első alkalommal történő kiváltásához az alábbi okmányok bemutatása szükséges:

- érvényes személyazonosításra alkalmas okmányt, amely lehet az alábbiak valamelyike:

  • régi, könyv formátumú személyazonosító igazolvány, vagy
  • új kártyaformátumú személyazonosító igazolvány, vagy
  • útlevél

- a személyazonosító jelet tartalmazó hatósági igazolványt,

- külföldi állampolgár esetében a magyarországi tartózkodás jogszerűségét, a „szokásos tartózkodási helyet” igazoló okmányt, harmadik ország állampolgára esetében az idegenrendészeti hatóság által kiadott tartózkodási jogot igazoló okmányt

- a vizsgakötelezettség teljesítésének igazolására, a sikeres vizsga tényét tanúsító közlekedési hatóság által kiállított vizsgalapot, illetve vizsgaigazolást.

Harmadik ország állampolgára: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó személy, valamint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó EGT-állam állampolgár - harmadik ország állampolgárságával rendelkező - családtagja;

A vezetői engedély első alkalommal történő kiváltásához az alábbi okmányok csatolása szükséges:

  • az egészségügyi alkalmasságot igazoló orvosi véleményt,
  • a pályaalkalmassági minősítésről szóló határozatot, igazolást /ez nem minden esetben szükséges, lásd: erre vonatkozó külön tájékoztatót, illetve az ügyintéző tájékoztatja Önt/
  • a vezetői engedély kiállításának megfelelő illeték megfizetését - jelenleg 4000 forint - tanúsító igazolást
  • Nyilatkozat nyomtatvány (az ügyintéző bocsátja rendelkezésére)

Az eljárás során Önről az ügyintéző fényképfelvételt készít, a bemutatott és leadott okmányok alapján dönt a vezetői engedély kiadásáról és számítógépes program segítségével elkészíti az adatlapot járművezetésre jogosító okmány kérelemhez.

Kérjük, hogy ezen adatlapot gondosan tanulmányozza át, ellenőrizze adatai helyességét, mert vezetői engedélye azokat fogja tartalmazni!

A vezetői engedély központi kiállítású okmány. A járművezető kérelme alapján a vezetői engedély kiállítását az okmányirodai ügyintéző, az adatfelvételezést követően informatikai úton, gyakorlatilag azonnal kezdeményezi.

A gyártás kezdeményezését követően a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a megszemélyesített vezetői engedélyt postázza az Ön által megadott lakcímre. Az elkészült vezetői engedély az okmányirodában is átvehető személyesen, vagy képviselője útján. Ez utóbbi esetben csatolni kell a meghatalmazásról, vagy megbízásról szóló, teljes bizonyító erővel rendelkező magánokiratot, vagy közokiratot.

Nem adható ki vezetői engedély:

Járművezetésre jogosító okmányt a közlekedési igazgatási hatóság nem adhat annak, aki járművezetésre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlan.

Közlekedésbiztonsági szempontból járművezetésre alkalmatlannak kell tekinteni azt a személyt,

  • akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság a járművezetéstől jogerősen eltiltott, a határozatban meghatározott ideig, kivéve a BM rendelet 10. § (2) bekezdésében vagy a 32. §-ban szabályozott eseteket,
  • akinek kényszergyógyítását vagy kényszergyógykezelését a bíróság elrendelte, annak időtartamára,
  • akinek a vezetési jogosultsága szünetelését a hatóság jogerős határozatával elrendelte, annak időtartama alatt,
  • akit a bíróság cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alá helyezett,
  • akinek a vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló törvény alapján a közlekedési igazgatási hatóság ideiglenesen visszavonta, a határozat jogerőre emelkedésétől kezdődően a visszavonást követően elkezdett utánképzés elvégzését tanúsító igazolás közlekedési igazgatási hatóságnál történő bemutatásáig, de legalább a vezetői engedély leadása napjától számított hat hónapig,
  • akinek külön jogszabály alapján a hatáskörrel rendelkező hatóság az egészségi alkalmatlanságát állapította meg, az egészségi alkalmasság igazolásáig.


Egy szinttel feljebb
Következő oldal
ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK
Központi Okmányiroda
Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
E-közszolgáltatások
Ügyfélközpontja

Telefon: +36 (1) 273-4800
Erkölcsi bizonyítvány
kiadás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
Közúti közlekedési
nyilvántartás

Telefon: +36 (1) 299-7206
Személyiadat- és
lakcímnyilvántartás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622

Közigazgatási Frekvenciagazdálkodási Hatóság

Ügyfélközpont

Jogügyletek Biztonsága

Egyéni vállalkozók nyilvántartása

Központi Szabálysértési Nyilvántartó

Ügyfélvonal
Lépésről Lépésre