Nyitólap
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának régi honlapja az új portál 2011. augusztus 20-i indulásától csak archívumként szolgál, tartalma nem frissül.

Ugrás az új honlapra!
2011.08.19.
Keresés:
Vakbarát, kontrasztos változat látássérülteknek    A A A    English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok
GYIK
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek



Gépjárműokmányok

Az eljárásokra vonatkozó szabályok


Használt jármű első magyarországi forgalomba helyezése

Használt jármű: egy hatóság által már - akár ideiglenes jelleggel is - nyilvántartásba vett jármű, vagy Magyarországon már üzemeltetett, de a közúti közlekedési nyilvántartás jármű nyilvántartásában nem szereplő, vagy kivont állapotú jármű.

EGT-állam:az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes más állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez;
Harmadik ország:az EGT-államon, valamint az Európai Unió és harmadik ország között létrejött nemzetközi szerződés alapján az EGT-állammal azonos jogokat élvező államokon kívüli országok;

Az ügyfél kötelezettsége:

(4) Annak a magyar állampolgárnak, jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, akinek lakó-, tartózkodási helye vagy székhelye (telephelye) a Magyar Köztársaság területén van, illetve került bejegyzésre, a tulajdonába kerülő külföldön nyilvántartott járműnek - a tulajdonjog megszerzésétől, illetőleg a jármű behozatalától számított legfeljebb 30 napon belül – a származás-ellenőrzési nyilvántartásba vételét, illetve magyarországi forgalomba helyezését kezdeményeznie kell.

A külön jogszabályban meghatározott járművel - kivéve a trolibuszt, villamost, kerékpárt, a két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárt, állati erővel vont járművet, kézikocsit - közúti forgalomban akkor lehet részt venni, ha forgalomba helyezték, vagy ideiglenes forgalomban tartását engedélyezték.

A járművet akkor lehet forgalomba helyezni, ha

  • a tulajdonjog megszerzését eredeti okirattal vagy eredetivel megegyezőként hitelesített másolattal igazolták, vagy, ha az nem magyar nyelven került kiállításra, annak hiteles, magyar nyelvű fordítását a kérelemhez csatolták,
  • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét igazolták,
  • a külön jogszabályban meghatározott gépjárművek esetén a vámhatóság által kiállított regisztrációs adóigazolást bemutatták, és annak valódiságát a rendelkezésre álló nyilvántartásban a közlekedési igazgatási hatóság ellenőrizte,
  • a jármű műszaki alkalmasságát a közlekedési hatóság megállapította,
  • a jármű üzembentartója a Magyar Köztársaság területén rendelkezik lakóhellyel, vagy székhellyel (telephellyel).

A fenti feltételek igazolása mellett, a járművek forgalomba helyezésének további feltételei:

  • a harmadik országból belföldi üzemeltetés céljából behozott használt jármű származásellenőrzése, illetve a jármű jogi helyzetének tisztázása megtörtént, előzetes eredetiségvizsgálatát elvégezték, valamint a járműhöz kiadott állandó vagy ideiglenes forgalmi engedélyt vagy annak a kiállító hatóság által hitelesített másolatát és annak hiteles fordítását az ügyfél a kérelméhez csatolta;
  • más EGT-államból belföldi üzemeltetés céljából behozott használt jármű belföldi forgalomba helyezését megelőzően a jármű jogi helyzetének tisztázása megtörtént, valamint az ügyfél a kérelméhez csatolta a származási tagállam hatósága által kiadott
    • nem harmonizált adattartalmú forgalmi engedélyt vagy annak a kiállító hatóság által hitelesített másolatát, vagy
    • harmonizált adattartalmú forgalmi engedély I. részét, valamint a II. részét feltéve, hogy a jármű származási tagállamában ez utóbbi kiállításra került;
  • az új jármű forgalmazója részére a közlekedési hatóság a külön jogszabályban meghatározott eljárásban engedélyezte a megfelelőségi nyilatkozat alkalmazásával történő forgalomba helyezést, és a forgalmazó a járműhöz elektronikus úton a műszaki adatlapot, valamint az e rendeletben meghatározott módon a járműkísérő lapot kiállította;
  • egyéb új jármű esetében járműkísérő lapot állítottak ki, vagy elvégezték a jármű előzetes eredetiségvizsgálatát.

A jármű származását igazolnia kell

  • a magyarországi gyártónak, vezérképviseletnek, összeépítési engedéllyel rendelkezőnek;
  • harmadik országból vagy más EGT-államból belföldi üzemeltetés céljából behozott jármű esetén annak, aki a forgalomba helyezést kezdeményezi.

A tulajdonjog igazolására alkalmas okmányok, okiratok az alábbiak

A törzskönyv kiadásáig a jármű tulajdonjogát igazolja:

  • a jármű kereskedelmi értékesítéséről szóló - a jármű azonosító adatait tartalmazó - számla,
  • a harmadik országból behozott járműveknél - a magáncélra ideiglenesen behozott járművek kivételével - a külföldön már forgalomba helyezett használt járműveknél az illetékes külföldi hatóság által a forgalomba helyezéskor kiadott eredeti vagy hitelesített okmányok,
  • az árverési jegyzőkönyv,
  • a gyártó számlája,
  • a jogerős bírói határozat,
  • a hagyatékátadó végzés,
  • az ajándékozást igazoló okirat,
  • az adásvételi szerződés,
  • a fődarabok megvásárlásáról szóló számlák és az összeépítési engedély,
  • a járműkísérő lap,
  • az eladó és a vevő egybehangzó, írásba foglalt nyilatkozata a tulajdonjog átszállásáról.

Ha a tulajdonjog igazolásához több okmány is szükséges, azt a közlekedési igazgatási hatóság együttesen is megkövetelheti.

A tulajdonjog igazolásához – a fentiekben felsorolt - okmány eredeti vagy hitelesített példányát, illetve ha az nem magyar nyelven került kiállításra, annak hiteles, magyar nyelvű fordítását is a kérelemhez csatolni kell.

Ha más EGT-államból behozott használt jármű forgalomba helyezése során nem áll rendelkezésre a nem harmonizált forgalmi engedély eredeti vagy kiállító hatóság által hitelesített másolati példánya, illetve ha a harmonizált forgalmi engedély I. és II. részből áll, és a II. rész hiányzik, vagy I. részből áll, de az nem az eredeti példány, a forgalomba helyezési eljárás megegyezik a harmadik országból behozott használt jármű  forgalomba helyezésére mérvadó szabályokkal. Forgalomba helyezést megelőzően a jármű származásellenőrzését, majd azt követően a jármű előzetes eredetiség vizsgálatát el kell végezni.

A közlekedési igazgatási hatóság a külföldi okmányokat és hatósági jelzéseket a forgalomba helyezés során bevonja, és a keletkezett alapirattal a Hivatalnak megküldi.

A közlekedési igazgatási hatóság teendői a forgalomba helyezés során bevont külföldi forgalmi engedélyekre vonatkozóan:

A Hivatal a más EGT-állam nyilvántartó hatóságát a külföldi forgalmi engedély bevonásáról a jármű magyarországi forgalomba helyezésétől számított két hónapon belül értesíti, ezt követően az állam nyilvántartó hatóságának kérésére, illetve viszonosság esetén a külföldi okmányokat, hatósági jelzéseket az azt kiadó hatósághoz továbbítja, egyéb esetekben a külön jogszabályban meghatározott őrzési időt követően megsemmisíti.

A járművek származás-ellenőrzése:

A külföldről belföldi üzemeltetés céljából behozott használt jármű forgalomba helyezésének kezdeményezése előtt származás-ellenőrzését el kell végezni. A származásellenőrzés kezdeményezése a közlekedési igazgatási hatóságnál származásellenőrzési nyilvántartásba vétellel valósul meg.

A jármű származásellenőrzéséhez az ügyfélnek a kérelméhez be kell mutatnia:

  • a tulajdonjog megszerzését igazoló eredeti okiratot vagy hitelesített másolati példányát, illetve ha az nem magyar nyelven került kiállításra, annak hiteles, magyar nyelvű fordítását, valamint
  • a járműhöz kiadott forgalmi engedélyt vagy annak a kiállító hatóság által hitelesített másolatát és annak hiteles fordítását, a BM rendelet 38. § (4) bekezdésében meghatározott esetben az illetékes külföldi hatóság által kiadott igazolást a jármű nyilvántartásba történő bejegyzésének tényéről, és az okiratot, mely a forgalmi engedély hiányának okát tartalmazza.

A származás-ellenőrzési eljárás bármely okmányirodában kezdeményezhető.

A jármű ideiglenes forgalomban tartásának engedélyezése:

A külföldről belföldi üzemeltetés céljából behozott használt jármű forgalomba helyezéséig, valamint egyéb olyan járművek esetén, melyek forgalomba helyezése nem indokolt, a jármű ideiglenes forgalomban tartása engedélyezhető, ha az ügyfél kérelméhez bemutatta:

  • a tulajdonjog megszerzését igazoló okiratot,
  • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét tanúsító igazolást,
  • a jármű műszaki alkalmasságát tanúsító, a közlekedési hatóság által kiállított Műszaki Adatlapot.

A Hivatal a származásellenőrzés elvégzése során a külföldi hatóság nyilvántartásaiban, valamint a külföldi és nemzetközi körözési nyilvántartásokban történő ellenőrzés adatai alapján tisztázza a jármű származását, és ennek eredményéről határozatot hoz. A Hivatal a határozatról az illetékes közlekedési igazgatási hatóságot elektronikus úton tájékoztatja.

A jármű ideiglenes forgalomban tartásának engedélyezése az ideiglenes forgalomban tartási engedély és az E betűjelű ideiglenes rendszámtábla kiadásával valósul meg.

A származásellenőrzési nyilvántartásba vétellel egyidejűleg kérelemre engedélyezhető a jármű ideiglenes forgalomban tartása, ha

  • a jármű műszaki alkalmasságát tanúsító, a közlekedési hatóság által kiállított Műszaki Adatlapot, és
  • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét tanúsító igazolást az ügyfél bemutatta.

 

A származás-ellenőrzésre kötelezett, használt jármű forgalomba helyezése során az alábbiak szükségesek:

A forgalomba helyezésre irányuló kérelemhez csatolni kell:

  • a harmadik országból származó jármű esetén az állandó vagy ideiglenes forgalmi engedély és törzskönyv (feltéve, hogy kiadásra került) eredeti példányát, vagy annak kiállító hatóság által hitelesített másolatát és annak hiteles fordítását, és a külföldi hatósági jelzést, feltéve, hogy az a külföldi hatóság által nem került visszavonásra,
  • az EGT valamely más tagállamából származó jármű esetén:
    1. a származó ország hatósága által kiadott igazolást a nyilvántartásába történő bejegyzés, szereplés tényéről, és az okiratot, amely a forgalmi engedély hiányának okát tartalmazza,
    2. a nem harmonizált forgalmi engedély másolati példányát,
    3. a harmonizált forgalmi engedély I. részének eredeti példányát, ha a származó tagállamban I. és II. részből áll a forgalmi engedély, vagy
    4. ha a származás szerinti tagállamban csak I. részből áll a forgalmi engedély, annak másolati példányát, továbbá a külföldi hatósági jelzést, feltéve, hogy az a külföldi hatóság által nem került visszavonásra,
  • ha a jármű ideiglenes forgalomban tartását engedélyezték, a korábban kiadott ideiglenes forgalomban tartási engedélyt, valamint az E betűjelű ideiglenes rendszámtáblát,
  • a forgalmi engedély és a törzskönyv illetékének, az állandó rendszámtábla igazgatási szolgáltatási díjának, a rendszámtábla érvényesítő címke díjának megfizetését tanúsító igazolásokat,
  • a közlekedési hatóság által kiállított műszaki adatlapot,
  • a tulajdonjog megszerzését igazoló okirat eredeti vagy hitelesített másolati példányát, illetve ha az nem magyar nyelven került kiállításra, annak hiteles, magyar nyelvű fordítását is.

A kérelem benyújtásakor be kell mutatni:

  • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét tanúsító igazolást,
  • a vagyonszerzési illeték megfizetését tanúsító igazolást, ha a tulajdonszerzés és a jármű birtokba vétele a Magyar Köztársaság területén történt,
  • a külön jogszabályban meghatározott gépjármű esetében a regisztrációs adó megfizetéséről szóló igazolást,
  • ügyfél azonosító okmányt

Természetes személy esetében a régi, könyv formátumú személyazonosító igazolvány, vagy új, kártya formátumú személyazonosító igazolvány, vagy új, kártya formátumú vezetői engedély, vagy érvényes útlevél. 

Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetében

  • 3 hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést vagy – ha az ügyfél nem kívánja, hogy azt a hatóság szerezze be – a Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat által közokirat vagy elektronikus közokirat formájában kiadott cégkivonatot vagy ezek közjegyző vagy ügyvéd által hitelesített másolatát, 
  • közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányt vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintát, avagy ezek közjegyző által hitelesített másolatát, 
  • a cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló okiratot.

Képviseleti eljárás esetén mellékelni kell:

  • a meghatalmazásról, vagy megbízásról szóló, teljes bizonyító erővel rendelkező magánokiratot, vagy közokiratot. „

 A származás-ellenőrzésre nem kötelezett, EGT valamely más tagállamából származó használt jármű forgalomba helyezése során az alábbiak szükségesek:

A forgalomba helyezésre irányuló kérelemhez csatolni kell:

  • a származó tagállam hatósága által kiadott, nem harmonizált adattartalmú forgalmi engedélyt vagy annak kiállító hatóság által hitelesített másolatát vagy a harmonizált adattartalmú forgalmi engedély I. és II. részének eredeti példányát, feltéve, hogy a jármű származási tagállamában a forgalmi engedély II. része kiállításra került, valamint a külföldi hatósági jelzést, feltéve, hogy az a külföldi hatóság által nem került visszavonásra,
  • a forgalmi engedély és a törzskönyv illetékének, az állandó rendszámtábla igazgatási szolgáltatási díjának, a rendszámtábla érvényesítő címke díjának megfizetését tanúsító igazolásokat,
  • a közlekedési hatóság által kiállított műszaki adatlapot,
  • a tulajdonjog megszerzését igazoló okirat eredeti vagy hitelesített másolati példányát, illetve ha az nem magyar nyelven került kiállításra, annak hiteles, magyar nyelvű fordítását is.

 

A kérelem benyújtásakor be kell mutatni:

  • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét tanúsító igazolást,
  • a vagyonszerzési illeték megfizetését tanúsító igazolást, ha a tulajdonszerzés és a jármű birtokba vétele a Magyar Köztársaság területén történt,
  • a külön jogszabályban meghatározott gépjármű esetében a regisztrációs adó megfizetéséről szóló igazolást,
  • ügyfél azonosító okmányt

Természetes személy esetében a régi, könyv formátumú személyazonosító igazolvány, vagy új, kártya formátumú személyazonosító igazolvány, vagy új, kártya formátumú vezetői engedély, vagy érvényes útlevél.

Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetében

  • 3 hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést vagy – ha az ügyfél nem kívánja, hogy azt a hatóság szerezze be – a Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat által közokirat vagy elektronikus közokirat formájában kiadott cégkivonatot vagy ezek közjegyző vagy ügyvéd által hitelesített másolatát, 
  • közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányt vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintát, avagy ezek közjegyző által hitelesített másolatát, 
  • a cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló okiratot.

Képviseleti eljárás esetén mellékelni kell:

  • a meghatalmazásról, vagy megbízásról szóló, teljes bizonyító erővel rendelkező magánokiratot, vagy közokiratot.


Egy szinttel feljebb
Előző oldal
Következő oldal
ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK
Központi Okmányiroda
Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
E-közszolgáltatások
Ügyfélközpontja

Telefon: +36 (1) 273-4800
Erkölcsi bizonyítvány
kiadás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
Közúti közlekedési
nyilvántartás

Telefon: +36 (1) 299-7206
Személyiadat- és
lakcímnyilvántartás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622

Közigazgatási Frekvenciagazdálkodási Hatóság

Ügyfélközpont

Jogügyletek Biztonsága

Egyéni vállalkozók nyilvántartása

Központi Szabálysértési Nyilvántartó

Ügyfélvonal
Lépésről Lépésre