Nyitólap
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának régi honlapja az új portál 2011. augusztus 20-i indulásától csak archívumként szolgál, tartalma nem frissül.

Ugrás az új honlapra!
2011.08.19.
Keresés:
Vakbarát, kontrasztos változat látássérülteknek    A A A    English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok
GYIK
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek



Gépjárműokmányok

Az eljárásokra vonatkozó szabályok


Új jármű első forgalomba helyezése

Új jármű a külföldi gyártótól, vagy forgalmazótól, vagy márka kereskedésben közvetlenül megvásárolt és behozott (importált), hatóság által még - ideiglenes jelleggel sem - nyilvántartásba nem vett jármű, illetve a Magyarországon gyártott - nyilvántartásban még nem szereplő - jármű;.

 Az első forgalomba helyezésre irányuló kérelemhez csatolni kell:

  • a Műszaki Adatlapot,
  • a forgalmi engedély és a törzskönyv illetékének megfizetését tanúsító igazolást,
  • a tulajdonjog megszerzését igazoló okirat eredeti vagy hitelesített másolati példányát, illetve ha az nem magyar nyelven került kiállításra, annak hiteles, magyar nyelvű fordítását is,
  • a rendszámtábla igazgatási szolgáltatási díjának, valamint az érvényesítő címke díjának befizetéséről szóló igazolásokat..

 A kérelem benyújtásakor be kell mutatni:

  • a forgalmazók részére biztosított és a jármű értékesítésekor kitöltött járműkísérő lapot,
  • járműkísérő lap hiányában a 60 napnál nem régebben elvégeztetett előzetes eredetiségvizsgálatot igazoló határozatot,
  • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét tanúsító igazolást,
  • a vagyonszerzési illeték megfizetését tanúsító igazolást, ha a tulajdonszerzés és a jármű birtokba vétele a Magyar Köztársaság területén történt,
  • a külön jogszabályban meghatározott gépjármű esetében a regisztrációs adó megfizetéséről szóló igazolást,
  • ügyfél azonosító okmányt (régi, könyv formátumú személyazonosító igazolvány, vagy új, kártya formátumú személyazonosító igazolvány, vagy új, kártya formátumú vezetői engedély, vagy érvényes útlevél).

Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetében

  • 3 hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést vagy – ha az ügyfél nem kívánja, hogy azt a hatóság szerezze be – a Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat által közokirat vagy elektronikus közokirat formájában kiadott cégkivonatot vagy ezek közjegyző vagy ügyvéd által hitelesített másolatát,
  • közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányt vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintát, avagy ezek közjegyző által hitelesített másolatát,
  • a cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló okiratot.

Képviseleti eljárás esetén mellékelni kell:

  • a meghatalmazásról, vagy megbízásról szóló, teljes bizonyító erővel rendelkező magánokiratot, vagy közokiratot.


Egy szinttel feljebb
Előző oldal
Következő oldal
ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK
Központi Okmányiroda
Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
E-közszolgáltatások
Ügyfélközpontja

Telefon: +36 (1) 273-4800
Erkölcsi bizonyítvány
kiadás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
Közúti közlekedési
nyilvántartás

Telefon: +36 (1) 299-7206
Személyiadat- és
lakcímnyilvántartás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622

Közigazgatási Frekvenciagazdálkodási Hatóság

Ügyfélközpont

Jogügyletek Biztonsága

Egyéni vállalkozók nyilvántartása

Központi Szabálysértési Nyilvántartó

Ügyfélvonal
Lépésről Lépésre