Nyitólap
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának régi honlapja az új portál 2011. augusztus 20-i indulásától csak archívumként szolgál, tartalma nem frissül.

Ugrás az új honlapra!
2011.08.19.
Keresés:
Vakbarát, kontrasztos változat látássérülteknek    A A A    English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok
GYIK
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek



Vezetői engedély

Az utánképzésre vonatkozó szabályok

Az utánképzés alapját a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény adja, a 18. § (4) bekezdés rendelkezései értelmében:

Utánképzésen kell részt vennie annak a járművezetőnek
a) akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra, illetve
b) akit a bíróság közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt a járművezetéstől eltiltott, továbbá
c) akinek vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszer alapján az eljáró hatóság visszavonta.

(5) A vezetői engedély csak abban az esetben adható vissza, ha az érintett személy igazolja, hogy az utánképzésen részt vett.

A közlekedési igazgatási hatóság az utánképzési kötelezettségről a vezetői engedélyt visszavonó, a vezetési jogosultság szüneteléséről rendelkező határozatban tájékoztatja a járművezetőt. Az utánképzés sikeres elvégzése a vezetői engedély visszaadásának feltétele. Az utánképzés feltárással indul, melynek alapján a szakemberek megállapítják, hogy a járművezető vezetési felkészültségében milyen hiányosságok vannak, ennek eredménye és az elkövetett cselekmény jellege együttesen határozza meg az utánképzés végleges tartalmát.

Az utánképzés végrehajtási szabályait a 139/1991. (X.29.) Korm. rendelet tartalmazza.

 


Egy szinttel feljebb
Előző oldal
Következő oldal
ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK
Központi Okmányiroda
Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
E-közszolgáltatások
Ügyfélközpontja

Telefon: +36 (1) 273-4800
Erkölcsi bizonyítvány
kiadás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622
Közúti közlekedési
nyilvántartás

Telefon: +36 (1) 299-7206
Személyiadat- és
lakcímnyilvántartás

Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 452-3622

Közigazgatási Frekvenciagazdálkodási Hatóság

Ügyfélközpont

Jogügyletek Biztonsága

Egyéni vállalkozók nyilvántartása

Központi Szabálysértési Nyilvántartó

Ügyfélvonal
Lépésről Lépésre